Külföld

Emberiesség elleni bűnöket követ el a szíriai kormány

Ignácz Péter
Ignácz Péter

főleg kül. 2011. 11. 11. 09:39

A március óta tartó kormányellenes tüntetések alatt már több mint 3500 embert öltek meg a szíriai kormányerők.

A szíriai kormányerők emberiesség elleni bűnöket követtek el a kormányellenes tüntetések egyik központjának számító Homsz tartományban – áll a Human Rights Watch (HRW) pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében. A jogvédők felszólították az Arab Ligát, hogy zárja ki a szervezetből Szíriát, szankciókat követelnek az ENSZ-től és a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalnák Szíriát.

A nemzetközi jogvédő szervezet állítása szerint megszokottnak számítanak a gyilkosságok, önkényes letartóztatások valamint az ellenzéki aktivisták „eltűnései”. A fogságba vetett embereket pedig rutinszerűen kínozzák a biztonsági erők tagjai. A HRW szerint ezreket vettek önkényesen őrizetbe Homszban, és bár többségüket pár hét után szabadon engedték.

A szervezet jelentése szerint a szíriai hadsereg egységei nagyszabású katonai akciókat hajtottak végre a tartomány több városában is. A biztonsági erők általában nehézfegyverekkel félemlítik meg az embereket, teherautókra helyezett légvédelmi fegyverekkel lőve az lázongó negyedekbe, mielőtt páncélozott járműveikkel bevonulnak. A HRW jelentése szerint a bevonuló katonák kommunikációs blokádot vezetnek be, ellenőrzőpontokat állítanak fel és megakadályozzák az emberek szabad mozgását, valamint az élelmiszer- és gyógyszerellátást.

A HRW adatai szerint csak november másodika óta több mint száz embert gyilkoltak meg Homsz tartományban, ahol április és augusztus között majdnem hatszáz civilt gyilkoltak meg. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint a március közepén kezdődött tüntetések óta már több mint 3500 embert öltek meg Szíriában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.