Nagyvilág

Elkezdődött a régóta várt izraeli-palesztin fogolycsere

Az izraeli katonáért cserébe elengedett palesztin foglyokat szállító konvojok már elindultak a csere helyszínére.

Az első fázisban elengedett 477 palesztin rab többségét az izraeli fennhatóság alatt álló Kerem Salom határátkelőhöz szállítják a Negev sivatagban található börtönből. A palesztinokat az Egyiptom és a Gázai övezet határán álló átkelőnél adják majd át a Hamász embereinek, ugyanakkor, amikor a palesztin szervezet átadja Gilád Salitot az egyiptomi hatóságoknak.

A Reuters a Hamász egyik tagjától úgy értesült, hogy a palesztin szervezet már át is adta Egyiptomnak Salitot. Ezt egyelőre még sem Izrael, sem pedig Egyiptom nem erősítette meg.

Az izraeli kormány és a Hamász között létrejött megállapodásra hétfő este áldását adta az izraeli legfelsőbb bíróság is. A bírák ugyanis a várakozásoknak megfelelően elutasították a fogolycsere ellen tett beadványokat, amelyeket terroráldozatok nyújtottak be. Katonájáért cserébe Izrael ugyanis több olyan palesztint is elenged, akiket terrortámadások miatt börtönöztek be.

Salitot a fogolycserét követően helikopterrel egy izraeli katonai repülőtérre szállítják, ahol Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő valamint családtagjai fogadják. Az izraeli katonát 2006. június 25-én ejtettek foglyul és vittek magukkal a Gázai övezetből izraeli területre behatoló palesztin fegyveresek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik