Nagyvilág

Ezrek gyászolták a megölt kopt keresztényeket Kairóban

Az egyiptomi kormány a 25 halálos áldozattal járt vasárnapi összecsapások kivizsgálására tett ígéretet.

Több ezren vettek részt az egyiptomi fővárosban a vasárnapi kopt tüntetés halálos áldozatainak gyászszertartásán – jelentette hétfőn este az egyik egyiptomi magántelevízió. A kairói kopt kórházból hétfőn este 17 koporsót vittek át a közeli kopt székesegyházba, rajtuk az áldozatok nevével és keresztet formázó virágokkal.

A biztonsági erők és a tüntetők összetűzésében a hivatalos adatok szerint 25-en haltak meg és több mint háromszázan megsebesültek. A halottak közül 12 katona volt.

Az összecsapás azt követően robbant ki, hogy keresztények egy csoportja az egyiptomi televízió székháza elé akart vonulni, hogy tiltakozzon egy templomuk ellen nemrég elkövetett támadás miatt. Az nem teljesen tiszta, hogy az erőszak hogyan tört ki.

A demonstrálók azt állították, hogy botokkal felfegyverkezett verőlegények támadtak rájuk, és ezután szabadultak el az indulatok, és kapcsolódtak be a hadsereg egységei. A belügyi szóvivő szerint azonban a tömegből a katonákra lőttek. A halott tüntetők nagy részét katonai járművek gázolták el.

Az egyiptomi kormány hétfőn rendkívüli ülést tartott a vasárnapi események miatt, és bejelentették egy tényfeltáró bizottság megalakítását, hogy feltárják az összecsapások hátterét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik