Nagyvilág

Tízezrek tüntettek Olaszországban a Berlusconi-kormány ellen

Tízezrek tüntettek szombaton Olaszország két legnagyobb városában Silvio Berlusconi kormánya ellen.

A római megmozduláson, amelynek mottója “Közszolgálat nélkül elveszíted a jogaidat” volt, nem csak közalkalmazottak vettek részt: mellettük rengeteg család, egyetemista és középiskolás is eleget tett a legnagyobb szakszervezet, a CGIL felhívásának. A felvonulók csípős transzparenseken is kifejezést adtak Berlusconi iránti megvetésüknek. Az egyiken ez állt: A nemzetközi pénzpiacok elutasítják a bunga-bungát.

Olaszország hitelképességét pénteken már a harmadik minősítő intézet rontotta le. Görögország mögött Itália halmozta fel a legnagyobb államadósságot, amelynek mértéke a hazai össztermék (GDP) 120 százalékára rúg. (Görögország esetében az arány 150 százalék.)

Az olasz kormány által összeállított megszorító intézkedéscsomag becslések szerint mintegy 90 milliárd euróra rúg. Szakszervezeti funkcionáriusok arra hívták fel a figyelmet, hogy 2008 és 2013 között összesen 300 ezer közalkalmazott veszítheti el az állását.

A milánói felvonulást a Szabadság és Igazságosság nevű párton kívüli egyesület szervezte. A résztvevők között volt többek között Roberto Saviano író is, aki az utóbbi években Gomorrha című, a nápolyi alvilágról írt könyvével lett világhírű. Írótársa, Umberto Eco írásos üzenetben fordult a demonstrálókhoz. Mint írta, “a politika ijesztő hanyatlásának napjaiban hallatni akarjuk a még egészséges és civilizált Itália hangját, hogy külföldön is tudják: mi vagyunk az igazi olaszok”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik