Nagyvilág

Utcai harc lett a diáktüntetésből

A chilei fő- és középiskolások valamint a tanárok is már öt hónapja igyekeznek rávenni a kormányt az oktatási reform végrehajtására, hasztalan.

Diákok csaptak össze rendőrökkel csütörtökön Santiago de Chilében, ahol már hónapok óta tart az oktatás megreformálását szorgalmazó mozgalom, amelynek tagjai mind gyakrabban zajos tüntetésekkel adnak nyomatékot követeléseiknek.

A diákok érdekvédelmi szervének és a kormány képviselőinek tárgyalásai szerdán ismét zátonyra futottak. A fiatalok erre tüntetésre kértek engedélyt csütörtökre. Ezt meg is kapták, ám a hatóságok kikötötték, hogy a demonstrálók a központi La Alameda sugárútra nem tehetik a lábukat.

A tüntetők azonban dacoltak ezzel a tiltással, és máris a rohamrendőrökkel találták magukat szemben. A rendőrök vízágyúk és könnygáz bevetésével igyekeztek kiszorítani a sugárútról a tömeget, mire a tüntetők kőzáport zúdítottak rájuk, és gumiabroncsokból emeltek barikádokat. A csetepatéban legkevesebb harmincan megsebesültek, köztük huszonöt rendőr. A rendőrök 132 tüntetőt előállítottak a több ezer közül. A chilei főváros rendészeti szervei szerint “a közrend súlyos megsértése, rongálás és hatósági közeg sérelmére elkövetett testi sértést okozó cselekmények” miatt indítanak ellenük eljárást.

Chilében a felsőoktatási intézmények hallgatói, de a középiskolák tanulói, valamint a tanárok is már öt hónapja igyekeznek rávenni a kormányt az oktatási reform végrehajtására, hasztalan. Követeléseik lényege, hogy az állam költsön az eddiginél jóval többet a közoktatásra, amelyet a nyolcvanas évek katonai diktatúrája idején elhanyagolt. Az oktatás színvonalának és finanszírozásának javítása mellett egyebek között azt is követelik, hogy az állam vegye át a forráshiánnyal küzdő önkormányzatoktól a középiskolákat.

A diákság szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult áldatlan helyzetért, mert mereven elzárkózik kéréseik teljesítésétől. Pablo Zalaquett főpolgármester szerint viszont a diákok kezdik túlfeszíteni a húrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik