Nagyvilág

Az afgán elnök: „rettenetesen rossz munkát végeztünk”

Tíz év alatt sem sikerült biztonságossá tenni Afganisztánt Hamid Karzai afgán elnök szerint.

Az afganisztáni kormányerőknek és a NATO-nak a tálib vezetés elűzése után tíz évvel sem sikerült biztonságot teremteniük az országban – mondta a BBC-nek Hamid Karzai afganisztáni elnök. A politikus a tálib uralomnak véget vető invázió tízedik évfordulóján nyilatkozott Kabulban a brit közszolgálati adónak. Karzai az interjúban “kormányunk, valamint nemzetközi partnereink legnagyobb hibájának” nevezte, hogy nem sikerült biztonságot nyújtania az afganisztáni embereknek, és kijelentette: ezen a téren kudarcot vallottak.

Az afgán elnök szerint a mostani rossz helyzet annak köszönhető, hogy a háború korai szakaszában nem koncentráltak eléggé azokra a pakisztáni törzsi térségekre, ahol a tálib erők menedékre leltek. A NATO-nak, az Egyesült Államoknak és Pakisztánnak is ezekkle a területekkel kellett volna foglalkoznia 2002-ben és 2003-ban – mondta Karzai.

Afganisztánban az elmúlt hónapokban több merész, nagyvárosok és katonai létesítmények elleni merénylet, valamint gyilkosságok történtek, ráirányítva a figyelmet a biztonsági helyzetre. Karzai szerint ezeket a támadások „külföldről érkeztek”, és azzal vádolta meg Pakisztánt, hogy segítséget nyújt a tálib lázadóknak. „A tálibok még kisujjukat sem tudják megmozdítani pakisztáni segítség nélkül” – jelentette ki Karzai.

Az Afganisztánt sújtó korrupcióval kapcsolatban az elnök kijelentette: a probléma csökkeni fog, amint a nemzetközi erők végrehajtják a 2014-re tervezett kivonulásukat. Karzai szerint a széleskörű korrupció „nagyon nagy részét” főleg a külföldi vállalatoknak és kormányoknak köszönheti országa.

Karzaui egyben kijelentette, hogy 2014-ben le fog mondani az elnökségről, és közölte, hogy már keresi utódját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik