Nagyvilág

Sarah Palin lemondott az Ovális Irodáról

Az alaszkai kormányzó bejelentette, nem kíván versenybe szállni a republikánus elnökjelöltségért a 2012-es amerikai elnökválasztás előtt.

“Sok imádkozás és komoly megfontolás után úgy döntöttem, hogy nem törekszem a republikánus párt 2012-es jelölésére az Egyesült Államok elnöki posztjára” – jelentette ki Palin egy rádiós showműsorban. “A jó úton járhatok anélkül is, hogy jelölt lennék” – tette hozzá.

A politikus döntése több hónapos esélylatolgatásnak vetett véget. Elemzők szerint nem várható, hogy újabb jelentős republikánus kihívást intézzen a párt eddigi hivatalos pályázóinak, így 2012-es politikai küzdelem egyetlen női részvevője Michele Bachman marad.

Sarah Palin, aki 2008-as választáson az ismeretlenségből John McCain alelnökjelöltjeként robbant be az országos köztudatba, az akkori választás elvesztése után önálló szerepre tört. A önmagát “grizzly mamának” nevező politikus a rendkívüli médiafigyelem ellenére támogatottságban a közvélemény-kutatások szerint meg sem közelítette a többi elnökaspiráns mezőnyét vezető Mitt Romneyét, Rick Perryét vagy Herman Cainét.

Palin egy, a támogatóinak írt levelében rámutatott, hogy számára a család az első, de ugyanakkor büszkén hangsúlyozta, hogy a tavalyi, “félidős” kongresszusi választásokon az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom több tagjának győzelmét is elősegítette, és reményét fejezte ki, hogy hasonlóképpen szándékozik segíteni pártja választási erőfeszítéseit a kormányzóságtól kezdve a kongresszusi mandátumokon át az elnökségig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik