Nagyvilág

November közepéig tud fizetni Görögország

Nem lehet probléma a bérek és nyugdíjak kifizetésével, ha a görögök befizetik az adót.

Athéni kormányzati tisztviselők korábban azt mondták, hogy már október közepére elfogyhat az állam pénze, ha nem érkezik meg a következő, 8 milliárd eurós részlet a nemzetközi hitelcsomagból. Evangélosz Venizelosz pénzügyminiszter viszont kedden hangsúlyozta, hogy egészen november közepéig nem lehet probléma a kifizetésekkel. “Ha a görög adózók befizetik az adót, akkor nem késnek a bérek és a nyugdíjak” – mondta Venizelosz.

Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek hétfő esti értekezlete után Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke bejelentette, hogy Athén várhatóan csak novemberben kaphatja meg a támogatására kidolgozott 110 milliárd eurós hitelcsomag következő részletét. Juncker elmondta: a miniszterek üdvözölték azokat az új lépéseket, amelyeket a görög kormányzat a múlt hét végén jelentett be. Ugyanakkor fontosnak tartották azok szigorú végrehajtását is.

Kedden Athénban Evangélosz Venizelosz az értekezleten történteket ismertetve elmondta: euróövezeti kollegáira “mély benyomást tettek” a Görögországban bevezetett egyensúlyjavító intézkedések. A görög pénzügyminiszter hangsúlyozta, a találkozó fő üzenete az, hogy “az európai és a görög bankrendszer biztonságban van, Görögország az euróövezet tagja, és az is marad örökre, államcsődről pedig szó sincs”.

Venizelosz hozzátette: nem lesznek újabb megszorítások, a kormánynak az eddig bejelentett lépéseket kell végrehajtania. A kormány ezt meg is teszi, és eléri a kitűzött takarékossági célokat – mondta a görög pénzügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik