Nagyvilág

Halott felesége csontjai mellett aludt évekig

A vietnámi családapa neje halálát követően hosszú hónapokig a síron fekve aludt, idővel azonban zavarta a szél és az eső.

Hét éven át aludt elhunyt felesége csontjai mellett egy vietnami férfi. Le Van felesége 2003-ban bekövetkezett halála után egy évvel felnyitotta az asszony sírját és a csontvázat egy nőalakot formázó, festett gipszkoporsóba fektette, amelyet felöltöztetett és maga mellé fektetett – adta hírül a VietnamNet online lap szerdán.

A családapa neje halálát követően hosszú hónapokig a síron fekve aludt, idővel azonban zavarta a szél és az eső. Úgy tervezte, alagutat ás a sírhoz, hogy “ismét együtt alhassanak”. Gyerekeinek végül sikerült megállítaniuk a terv végrehajtásában, a holttest kiásásában viszont már nem.

Le Van figyelmen kívül hagyta a hatóság követeléseit is, hogy temesse vissza a maradványokat.

A férfi szerint a koporsó őrzése a hálószobában egyfajta gyakorlat, hogy következő reinkarnációjában magasabb szinten térhessen vissza. “Legutóbbi életemben vétkeztem, ezért kell most emberi lényként élnem” – mondta el Le Van.

A vietnámiak a hagyományok szerint hallottaikat családi sírba helyezik a lakóterületektől távol eső temetőkben. Mintegy öt évvel ezután exhumálják a maradványokat, a csontokat szertartásosan megtisztítják és egy kisebb koporsóban ismét eltemetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik