Szórakozás

Eltűnt az eltemetett halott

Koporsóstul eltűnt halottat kerestek egy temetőben az Egyesült Államokban, féltucatnyi sírt megbolygottak, ám hiába.

Az eltűnt elhunyt egy alabamai asszony, akit még 2010 áprilisában helyeztek örök nyugalomra többek közt három lánya jelenlétében. Egyikük pár nappal később visszatért a sírhoz, ám úgy találta, hogy az “elköltözött”, méghozzá jó messzire a temetés helyétől. A temetkezési vállalathoz ment, amely első menetben váltig állította, hogy a nő rosszul emlékszik, az anyját oda temették, ahol a sírköve áll, ám idővel változtatott álláspontján és közölte, hogy valóban elköltöztették az elhunytat, mert véletlenül olyan helyre temették, amely egy másik család tulajdona.

A család erre kiásatta szerettét, ám annak új sírjában nem találta sem őt, sem a koporsóját. Még aznap folytatódtak az “ásatások”, további sírokban keresték az elhunytat, ám azóta sem lelték meg.

Mindezek után a három nővér a héten pert indított a temetkezési vállalat ellen, legalább 2 millió dollárt követelnek tőle kárpótlásul, további 1 milliót pedig büntetésül – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik