Nagyvilág

Véres merényletek Irakban

Több robbanásban 12 ember meghalt, 30 pedig megsebesült vasárnap a dél-iraki Kerbelában.

Az emberek egy személyi igazolványokat kibocsátó kormányzati épületnél sorakoztak, amikor a detonációk bekövetkeztek.

Egy rendőr elmondta, hogy két robbanás történt, s amikor az emberek és a biztonságiak a bajba jutottak segítségére siettek újabb robbanás volt.

Kerbela, a síiták egyik szent városa 80 kilométerre délkeletre fekszik az ország fővárosától, Bagdadtól. A síita zarándokok gyakori célpontjai a rivális szunnita felekezethez tartozó szélsőségeseknek és az al-Kaida terrorszervezetnek. A támadások oka többnyire vallási alapú, de közrejátszik bennük az is, hogy a 2003-as amerikai megszállást követően, amikor eltávolították Szaddám Huszein szunniták uralta rezsimjét, síita pártok kerültek hatalomra.

Az erőszakos cselekmények száma valamelyest csökkent Irakban a vallásközi összecsapások csúcspontjához képest. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető felkelők, valamint a síita fegyveresek ugyanakkor naponta követnek el támadásokat, próbára téve a bagdadi kormányt egy olyan időszakban, amikor az amerikai katonák arra készülnek, hogy elhagyják a közép-keleti országot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik