Nagyvilág

Visszavonta az állampolgársági törvény módosítóját a szlovák belügy

Az indoklás szerint hivatalnokok hibájából elfogadhatatlan megfogalmazások kerültek a módosító javaslatba.

Váratlanul visszavonta pénteken egy nappal korábban nyilvánosságra hozott és tárcaközi egyeztetésre bocsátott javaslatát az állampolgársági törvényt módosításáról a szlovák belügyminisztérium. Daniel Lipsic belügyminiszter szerint hivatalnokok hibájából helytelen és elfogadhatatlan megfogalmazások kerültek a törvénymódosító javaslatba. Egyebek között az, hogy tartós szlovákiai lakhely nélkül is lehetővé tennék a szlovák állampolgárság felvételét.

“Elfogadhatatlan egy másik ország állampolgárságának elismerése anélkül, hogy az illetőnek bármiféle lakhelye lenne az érintett másik államban. A törvénymódosítási javaslat jelenlegi formájában sérti ezt az elvet, ezt én elutasítom” – jelentette ki a belügyminiszter.

A belügyi tárca által kidolgozott törvénymódosítási javaslat a Robert Fico-féle tavaly elfogadott módosítás által okozott problémák egy részét küszöbölte volna ki. Lehetővé tette volna például a szlovák állampolgárság felvételét azon személyeknek, akik 1949 és 1969 között születtek külföldön, egyik szülőjük pedig csehszlovák állampolgársággal rendelkezett. A tárca most azt állítja: alapvetően ezt a problémát szerették volna kiküszöbölni, s nem az volt a céljuk, hogy a szlovák állampolgárság elvesztésével kapcsolatos problémákat orvosolják.

A pénteki szlovák sajtó értetlenül fogadta a belügyminisztérium javaslatát. A liberális Sme úgy vélte, hogy a javaslat kedvez a magyaroknak, mert egybeesik Budapest álláspontjával.

Szlovákia Mikulás Dzurinda kormányzása idején már adott úgy állampolgárságot a külföldi szlovákoknak, hogy azok nem rendelkeztek tartós szlovákiai lakhellyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik