Nagyvilág

Folytatódik a jemeni tüntetők szétlövése

Több tízezer tüntető gyűlt össze a jemeni fővárosban, egy nappal a 26 életet követelő, szétlőtt ellenzéki demonstráció után.

Húsz embert, közöttük két gyereket és három, ellenzékhez átállt katonát öltek meg a jemeni biztonsági erők hétfőn Jemen fővárosában – közölték helyi kórházi források. Szemtanúk elmondása szerint több embert is háztetőkről tüzelő orvlövészek gyilkoltak meg, és a kormányzati erők tüzérséggel lőtték azokat a területeket, amelyeket a tüntetőkhöz átállt jemeni katonák védenek.

Vasárnap az utóbbi hónapok egyik legnagyobb tüntetése zajlott le a szanaai “Változások terén” a hatalmába kapaszkodó elnök ellen. A biztonsági erők sortüzeiben kórházi források szerint 26-an meghaltak, és több százan megsebesültek. A kormányerők könnygázt és vízágyúkat is bevetettek a Szanaa központjában lévő “Változások terén”, és a tüntetőket tették felelőssé az erőszakért, mert a védelmi minisztérium szerint felgyújtottak egy rendőrautót.

Abu Bakr al-Kurbi külügyminiszter hétfőn a kormány nevében sajnálatát fejezte ki az előző napi erőszakcselekmények miatt, és elítélte a történteket. Azt ígérte, hogy a kormány vizsgálatot indít, és felelősségre vonja a vétkeseket. Al-Kurbi szerint sajnálatos, hogy mindez pont akkor történt, amikor remény jelent meg a politikai válság rendezésére.

Közben hétfőn megérkezett Szanaába Dzsamál Benomar, az ENSZ-főtitkár jemeni különmegbízottja, illetve Abdel-Latíf az-Zajáni, az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) főtitkára, aki közvetít a válságban. Azért érkeztek a fővárosba, hogy részt vegyenek az ENSZ által javasolt dokumentum aláírásán, amely a GCC által javasolt válságrendezési és hatalomátadási terv végrehajtásáról szól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik