Nagyvilág

Szociáldemokrata győzelem a berlini tartományi választáson

Az eddig is kormányzó szociáldemokraták (SPD) nyerték a vasárnap Berlinben rendezett tartományi parlamenti választásokat.

Az exit poll-felméréseken alapuló első televíziós előrejelzések szerint a második helyen a kereszténydemokrata CDU végzett, megelőzve a Zöldeket és a reformkommunista Baloldal pártját.

A vasárnapi választás óriási meglepetése, hogy újabb helyi parlamentből esett ki a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), történelmet írva bejutott viszont az első tartományi törvényhozásba a 2006-ban alakult, az internet szabadságért küzdő, meglehetősen idealista jelszavakat hangoztató Német Kalózpárt.

A liberális FDP kudarca súlyos csapás az Angela Merkel kancellár vezette, a konzervatívokból és a szabad demokratákból álló országos kormánykoalíció számára.

A választási eredmény alapján bizonyos, hogy Berlin kormányzó polgármestere és egyben a tartomány miniszterelnöke a szociáldemokrata Klaus Wowereit marad. Az SPD koalíciós partnere azonban egyelőre bizonytalan.

A Német Kalózpárt a vasárnapi berlini szavazás után egy csapásra a német politika sztárja lett.

A 2006-ban svéd mintára alakult párt a szavazatok csaknem 9 százalékát szerezte meg, amivel történelmet írt, és először került be egy németországi tartományi parlamentbe. A berlini választási eredmény a párt első és egyben óriási sikere, a korábbi tartományi választásokon ugyanis alig “rúgott labdába” és 2009-ben az országos parlamenti választásokon mindössze 2 százalékot szerzett.

A Német Kalózpárt elsősorban az “internetfüggő” fiatalok pártja, amely az információcsere, illetve az internet szabadságát, az utóbbi ingyenességét, a politika átláthatóságát tűzte zászlajára. Az utóbbi időben mindezt olyan célkitűzésekkel egészített ki, mint a tömegközlekedés ingyenessé tétele, továbbá a kábítószer-fogyasztás liberalizálása, valamint a kábítószerekkel, illetve egyéb drogokkal kapcsolatos ismeretek oktatása az iskolákban. Sürgette továbbá a választói jog kiszélesítését, illetve a választói korhatár leszállítását is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik