Honnan jöttél? Oké, és az hol van? Ezt a két kérdést hallja a leggyakrabban Karma Phuntsho buddhista kultúrantropológus, amikor új emberekkel találkozik és kiderül: Bhutánból származik. Pedig a kis délkelet-ázsiai ország jó eséllyel hamarosan a legkülönbözõbb kutatások alanya lesz, sõt sokan már most is a környezetvédelem és a globalizáció állatorvosi lovaként tekintenek rá. Az alig hatszázezres, földrajzilag és társadalmilag is elzárt állam (óind nyelven még a neve is azt jelenti: peremterület, a szélen fekvõ ország) most éppen azzal küzd, hogyan modernizálódjon úgy, hogy közben megõrizze a buddhista értékeket és a szinte összefüggõ erdõt, amely területe nagy részét borítja.
Nem lesz könnyû. Tíz-tizenöt éve gyakorlatilag egy pillanat alatt zúdult rá a fõleg mezõgazdaságból élõ, cserekereskedelemhez szokott társadalomra a fogyasztói világ: a tévé, az internet és a mobiltelefonok alig egy-két év alatt árasztották el Bhutánt, ahol a népesség nagyjából fele még mindig írástudatlan. A megoldás egyelõre nem egyértelmû, de Dr. Karma szerint, aki az ELTE bölcsészkarán tartott elõadást csütörtök este, nem szabad, hogy minden a GDP-rõl szóljon. Van annál sokkal fontosabb is.
Megtelt a nagyelõadó (fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Bhután a Himalája keleti oldalán fekszik, hatalmas hegyek és nagyrészt áthatolhatatlan völgyek szabdalják. Így történhetett, hogy az alig fél magyarországnyi területen tizenkilenc önálló nyelv él egymás mellett, és nagyjából ugyanennyi etnikum: indiaiak, mongoloid népesség, nepáliak, tibetiek és így tovább. Bhután egyfajta menedékhely a térségben: még a legbátrabb buddhista szerzetesek is ide menekültek, ha forró lett a lábuk alatt a talaj. A bhutániak meghatározó élménye a természettõl való félelem, a fõ feladatuk sokáig az volt, hogy kiengeszteljék a hegyek, völgyek, folyók dühös isteneit. Ez a világkép vegyült a hetedik században megérkezõ buddhizmussal, amely azt hirdette: az elme az elsõ, amelyet gyakorlatokkal a tökéletességig lehet edzeni. Edzett elmével pedig megszelídíthetõ a természet is, amelyet ezentúl nem félni, hanem tisztelni kell. Bhutánban hemzsegnek a nagy buddhista szerzetesekrõl szóló legendák, amelyek rendre arról szólnak, hogyan békítették meg a hegyek és falvak alatt lakó ártó démonokat meditációval.
A majd’ másfél évezrede mûködõ világrendet pedig jelenleg fenekestül forgatja fel az ötvenes évek óta terjedõ modernizáció. Az aktív fejlesztéseknek persze kézzelfogható eredményei vannak: száz év alatt majdnem 20 százalékról a tizedére csökkent a csecsemõhalandóság, 50-rõl nagyjából 65 évre nõtt a várható élettartam, az egy fõre jutó jövedelem a térségben a legnagyobb, az úthálózatnak hála pedig egyre könnyebb a kereskedelem is (az elsõ autóutak a hatvanas, a repülõforgalom a nyolcvanas években jelent meg). Karma szülõfalujában pár évtizede a horizonton magasodó hegyekre mutattak az öregek és azt mondták: az ott az ég vége. Az „ég vége” ma kétórás út autóval. A legnagyobb reform az oktatást érte: az ötvenes években tizenegy iskola mûködött az egész országban (!), négyszáz diákkal, ma hatszáz iskola mûködik, a népesség harmada pedig tanuló.
Karma Phuntso…. (fotó: Neményi Márton / fn.hu)
A legnagyobb kihívás persze az: mit kezdjenek az ezredfordulón a nyakukba szakadt médiával? A tévé ’99-ben jelent meg, majd szinte azonnal behozták a mobiltelefon-kultúrát és az internetet is. Terjed a materialista alapú fogyasztói hozzáállás, fejlõdik a szolgáltató szektor, szakképzett munkásokat keresnek a cégek is. Az idõsebbek közben nem tudják, hogyan értelmezzék a reklámokat és mit kezdjenek a nyugati életmódot népszerûsítõ szappanoperákkal. Sokan nem értik, hova tûnnek a fiatalok: Bhután gõzerõvel városiasodik, a fõvárosban, Timpuban él a lakosság hatoda, népessége 25 év alatt megsokszorozódott.
…és felesége (fotó: Neményi Márton / fn.hu)
Ez persze nem a világvége – az alapvetõen még mindig buddhista szellemiségû ország lakói már csak hivatalból sem pesszimisták, fõleg a szerzetesek. Meg vannak róla gyõzõdve, hogy van sokkal fontosabb is azoknál a mutatóknál, amelyekre a nyugati elemzõk iránytûként, istenként tekintenek. Már csak azért is, mert pár évtizede még maga az uralkodó (Bhután államformája királyság, a kormánypártot azonban demokratikus választások után jelölik ki) maga sem tudta, mi az a GDP. Amikor egy német újságíró a hetvenes évek végén a nemzeti bruttó össztermékrõl érdeklõdött, a király ügyesen rögtönzött: a nemzeti bruttó boldogság sokkal fontosabb. (Amikor pedig nem is olyan régen megkérdeztek egy hivatalos katonát, mit tud országa GDP-jérõl, azt mondta: még nem találkozott vele, de állítólag csinoska.)
A mindenkori vezetés fejében ezek után motoszkálni kezdett a gondolat, hogy ki kellene dolgozni, definiálni és egyenletté alakítani a nemzeti boldogság fogalmát. Nagyon úgy tûnik, hogy végül sikerült nekik, méghozzá a különféle egzakt mutatók összegyúrásával. Ehhez egy bizottság vizsgálja a kormányzat tevékenységének minõségét, a kultúra megõrzésének sikerességét, a gazdasági növekedést (hiszen ez azért mégiscsak fontos) és a környezetvédelmet, amely szintén az alapvetõ kihívások között szerepel. Ez nem egyszerûen jópofa fricska, esetleg kampányfogás: õszinte meggyõzõdésük, hogy egy ország fejlettségének mutatója a nemzeti bruttó összboldogság, ellentétben a GDP-vel, amely annak leírásához kevés.
A projekt jelenleg ott tart, hogy kilenc fontos tényezõ alapján számolják ki a boldogságot. Vizsgálják az ország mentálhigiéniés állapotát, az oktatást, azt, hogy hogyan gazdálkodnak az idõvel, a már említett ökológiai és kulturális folyamatokat, a közösségi életet, az egészségügyet, az általános életszínvonalat és a kormányzatot. Ezek persze további tényezõkre bonthatók, az egészség keretein belül külön vizsgálják például, hogy mennyit alszik a lakosság.
Bruttó nemzeti boldogság (fotó: Neményi Márton / fn.hu)
A nemzeti bruttó boldogság persze még csak kísérleti projektnek tekinthetõ. Már csak azért is, mert Bhután mutatója önmagában kevés, a helyzetet akkor lehet majd megítélni, ha más (akár nyugati) államok is átveszik a módszert, és lesz összehasonlítási alapunk. Márpedig, ha Bhutánnak tényleg sikerül, ami a világ ezen felén szinte lehetetlennek tûnik: megújulni a környezet és a kultúra megõrzésével, akkor nagyon valószínû, hogy a nyugati világot is elkezdi érdekelni, hogy csinálták.
Dr. Karma Phuntsho
Dr. Karma Phuntsho Bhutánban született, hazájában és Indiában tanult buddhista szerzetesnek, majd Oxfordban Keleti Tudományok doktora címet szerzett. Jelenleg kutató a Cambridge-i Egyetem Szociálantropológia Tanszékén és az Oxford Journal for Buddhist Studies szerkesztõje. Idejét Bhután és Anglia között osztja meg. Dr. Karma szakterülete a buddhizmus, Tibet és a Himalája, és természetesen Bhután; ezeken a területeken számos könyv, fordítás és cikk szerzõje. A Bhutánban bejegyzett legelsõ karitatív szervezet, a Loden Alapítvány, alapítója és kurátora, amely oktatási programokat és fiatal vállalkozókat támogat.
Az ENSZ Bhután javaslatára nemrég ajánlást fogadott el, amely szerint a hazai össztermék, a GDP/GNP, mellett a GNH (Gross National Happiness) is kerüljön be a nemzetközi fejlettségi mutatókba.
