Nagyvilág

Már megkezdték az iraki kivonulást az amerikaiak

Megkezdődött a jelenleg Irakban szolgáló 46 ezer fős amerikai haderő kivonása. Jövőre már csak háromezren maradnak.

A The New York Times, a Fox News és a CNN a Fehér Házból származó értesülésre hivatkozva közölte szerdán, hogy a jövő évtől kezdve már csak háromezer amerikai katona maradna Irakban. A három hírforrás közül kettő szerint Leon Panetta védelmi miniszter is támogatja az amerikai katonák létszámának 3000 főre történő csökkentését. Az értesüléseket a védelmi minisztérium nem erősítette meg.

Közben John Kirby Pentagon-szóvivő szerdán bejelentette, hogy a csapatkivonás megkezdődött. Ezen a héten mintegy 700 amerikai katona távozik Irakból. Ők az amerikai erők egyik főhadiszállásán teljesítettek szolgálatot.

Egy 2008-ban, még George W Bush elnöksége alatt aláírt amerikai-iraki megállapodás értelmében az Egyesült Államok 2011 végéig kivonja csapatait az arab országból, amennyiben nem születik új megállapodás a két kormány között. Az iraki hatóságok augusztusban jelezték, hogy készek egyeztetni Washingtonnal egy kisebb amerikai kontingens további állomásoztatásáról.

Az amerikai kormány több lehetőséget mérlegel, amelynek értelmében akár több ezer katona maradhatna Irakban kiképzési és egyéb feladatok teljesítése céljából. Amennyiben viszont Bagdad úgy határoz, hogy nincs szüksége nagyobb létszámú amerikai kiképzőkre, akkor december 31. után alig 150 amerikai katona maradna az országban. Ők főleg harckocsik használatára képeznék ki az iraki hadsereg egységeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik