Nagyvilág

Magyarországi korrupció miatt nyomoznak Ausztriában

A burgenlandi tartományi kezelésű energiavállalat volt vezetőit százmilliós megvesztegetéssel gyanúsítják.

A News című osztrák hetilap információi szerint feltételezett magyarországi kenőpénzekkel összefüggésben nyomoz a bécsi ügyészség a BEWAG energiavállalat tavaly novemberben, azonnali hatállyal felmentett elöljárói, Hans Lukits és Josef Münzenrieder ellen.

A hetilap előtt ismertté vált akták szerint a cég 1,2 millió eurót (325 millió forint) fizetett a Magyarországon bejegyzett Hochegger Kft.-nek, noha a két volt BEWAG-vezető tudta, hogy “magyar tisztségviselőknek és döntéshozóknak fizetendő kenőpénzről” van szó – állt a cikkben.

Egy bécsi ügyvédi irodában tartott megbeszélés során állítólag Lukits az iroda egyik munkatársának a pénz rendeltetését firtató kérdésére azt válaszolta: “Ne tegye fel ezeket a kérdéseket, mi ezt egyáltalán nem akarjuk tudni. Túl veszélyes volna tudni róla”.

Hans Lukits az MTI-nek nyilatkozva tagadta, hogy törvénytelenséget követett volna el. “Ez egyszerűen nem igaz. Ezek rosszindulatú állítások, összefüggésükből kiragadott dolgok” – jelentette ki Lukits. Mint mondta, a cikk állításai a BEWAG bogyoszlói szélparkprojektjére vonatkoznak. Kijelentette, hogy a tárgyalásokat a magyar leányvállalat folytatta egy magyarországi partner bevonásával, amelynek a Hochegger Kft. is a tagja volt. Elmondása szerint a projektben a BEWAG partnere volt az EON Magyarország is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik