Nagyvilág

Kadhafi családja Algériába menekült

A diktátor hollétéről továbbra sem lehet tudni. Az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője szerint még mindig veszélyt jelent.

Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai vezető felesége és három gyereke hétfőn algériai területre lépett – jelentette közleményében az algériai külügyminisztérium.

Szafia, valamint lánya, Áisa, illetve fiai, Hannibál és Mohammed, valamint az ő gyermekeik reggel átlépték az algériai-líbiai határt – állt a dokumentumban. Kadhafi hollétéről nem közöltek új információt.

Az ANSA olasz hírügynökség hétfőn líbiai diplomáciai forrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy az ezredes Tripolitól 100 kilométerre délkeletre, Bani Valídban tartózkodik két fiával, Szaadival és Szaif al-Iszlámmal együtt. Bani Valíd továbbra is hű Kadhafihoz. Szombaton egy 60-80 autóból álló konvojt láttak a település irányába haladni.

Az információt az ENSZ főtitkárának, a Biztonsági Tanács elnökének, illetve Mahmúd Dzsibrílnek, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökének is tudomására hozták.

Kadhafi – akit nem láttak egy hete, Tripoli ellenzéki kézre kerülése óta – továbbra is veszélyt jelent Líbiára és az egész világra – hangoztatta a líbiai felkelők politikai szervének, az ÁNT-nek a vezetője hétfőn egy dohai tanácskozáson.

Abdel-Dzsalíl azon a tanácskozáson szólalt fel a katari fővárosban, amelyet a Kadhafi 42 éve tartó uralma elleni lázadást támogató 15 ország – többek között az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia – katonai vezetőinek a részvételével rendeztek.

A tanácskozás zárónyilatkozatában a részvevők leszögezték: a líbiai háború még “nem ért véget”, további katonai segítségre van szükség ahhoz, hogy “a líbiai nép megvalósítsa célját, eltüntesse Kadhafi rendszerének maradványait”. A konferencián megvitatták a líbiai katonai és biztonsági helyzetet.

Az észak-afrikai arab országban több hónapos patthelyzet után némileg váratlanul a felkelők kerekedtek felül, elfoglalták a fővárost, Tripolit, és jelenleg a kadhafista erők utolsó bástyája, a menekülő ezredes szülőhelye, Szirt ostromára készülnek.

Musztafa Abdel-Dzsalíl a Kadhafi jelentette veszélyre hivatkozva fölszólította a NATO-t és szövetségeseit, hogy továbbra is nyújtsanak támogatást a felkelőknek. Hozzátette, hogy a NATO katonai támogatása nélkül a lázadók soha nem jutottak volna el oda, ahol most vannak.

A líbiai felkelők politikai vezetője vasárnap érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, majd Katarba, abba a két arab országba, amely részt vesz a Líbia ellen légi hadműveleteket folytató nemzetközi koalícióban.

Abdel-Dzsalílt vasárnap este fogadva Mohamed Bin Zajid an-Nahajan abu-dzabi trónörökös arról biztosította az ÁNT vezetőjét, hogy az Egyesült Arab Emírségek támogatja Líbia újjáépítését, a kormányzati intézmények újbóli kiépítését. A felek szót ejtettek arról is, hogy Líbiában helyre kell állítani a stabilitást és a biztonságot, az ország lakóit pedig egyetlen, őket valóban képviselő vezetés mögött kell felsorakoztatni.

A katari emír, Hamad bin Kalifa asz-Száni sejk Dohában államfőnek kijáró tisztelettel fogadta Abdel-Dzsalílt, akivel a líbiai helyzetről és a kétoldalú kapcsolatokról cseréltek eszmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik