Nagyvilág

HIV-fertőzött szerveket kapott öt beteg

A tajvani kórház megvizsgálta ugyan a szerveket, de az eredményeket félrehallották, és zöld utat kaptak a műtétek.

A tajvani egészségügyi minisztérium súlyos orvosi mulasztás miatt vizsgálatot indított a jó nevű Tajvani Nemzeti Egyetemi Kórházban (NTUH) történt eset miatt, és várja a kórház részletes belső vizsgálatának eredményeit – jelentette a tajvani sajtó. A minisztérium közlése szerint az előző héten történt eset még soha nem fordult elő Tajvanon.

Az intézmény szombaton ismerte el, hogy véletlenül egy HIV-fertzőzött férfi szerveit adták öt szervátültetésre váró betegnek, akiket szerdán műtöttek. Az NTUH a zuhanásban meghalt 37 éves férfi máját, veséit és egy tüdőlebenyét ültette be, míg a szívét egy másik tajvani kórház egyik betege kapta meg. A lappangási idő miatt azt egyelőre nem tudni, hogy a betegek megfertőződtek-e a HIV vírusával, de szakértők közlése szerint az nagyon valószínű.

A tajvani kórház közlése szerint beültetés előtt elvégezték a megfelelő vizsgálatokat, és a teszt ki is mutatta a fertőzést. Ezt azonban csak telefonon keresztül közölték az átültetést végző csoporttal, akik félrehallották az eredményt, és nekikezdtek a szervátültetésnek. Az orvosok a kórház szerint nem követték az eljárási szabályokat, és nem ellenőrizték a teszteredményeket a kórházi adatbázisban.

A HIV-fertőzött férfi szerveit anyja ajánlotta fel a kórháznak. A nő nem tudta, hogy fia milyen betegségben szenvedett, és elmondása szerint sokkolta az eset. A tajvani rendőrség közlése szerint a 37 éves férfi azután került kómába, hogy leesett egy háztetőről, amikor az erkélyen keresztül akart bejutni otthonába, mert kulcsát a lakásban felejtette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik