Nagyvilág

Erős földrengés az Egyesült Államok keleti partvidékén

Erős, 5,9-es erősségű földrengés rázta meg az Egyesült Államok keleti partvidékét - közölte az amerikai földtani intézet.

Az amerikai földtani intézet (USGS) honlapján található adatok szerint a rengés epicentruma Virginia államban volt, Washington városától 140 kilométerre, délnyugatra. Az 5,9-es erősségű rengés magyar idő szerint háromnegyed nyolc után hat perccel történt, mindössze egy kilométeres mélységben.

Az amerikai fővárosban kiürítették a Pentagon és a kongresszus épületét, és sokan menekültek ki az épületekből az utcára – közölte a Washington Post. A rengést New Yorkban is meglengette a felhőkarcolókat, ideiglenes lezárták a JFK repülőteret, és kiürítették a városházát – írta a New York Post.

A rengés miatt leállt egy, az epicentrumhoz közel eső North Anna atomerőmű két reaktora, de károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. Az erőmű elvesztette külső áramforrását, és a reaktorok hűtését dízelgenerátorok segítségével végzik – közölte a Wall Street Journal.

A USGS adatai szerint utoljára több mint száz éve, 1897-ben volt ilyen erős foldrengés Virginia államban.

“Ez az egyik legerősebb rengés volt, amit ezen a területen tapasztaltunk” – mondta el a USGS egyik munkatársa a CNN-nek. Lucy Jones elmondása szerint az epicentrum közelében komoly károkat okozhatott a rengés a régi téglaépületekben, és közölte, hogy utórengésekre kell számítani az elkövetkező pár órában.

A rengés azután történt, hogy az ország középső részén található Coloradóban egy 5,3-es erősségű földrengés történt hétfő este. A területen négy évtizede nem volt ilyen erős rengés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik