Nagyvilág

Összehangolt terrortámadás Izrael déli részén

Összehangolt támadást intéztek terroristák izraeli járművek és katonák ellen a Sínai-félszigeten, Eilat üdülőhely környékén.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök”Izrael szuverenitása ellen elkövetett támadásnak” nevezte az Izrael legdélebbi városánál végrehajtott hármas merényletet, és kijelentette, hogy Izrael “megfelelően fog reagálni” a támadásra. Ehud Barak védelmi miniszter korábban kijelentette, hogy a merénylők a Hamász iszlamista terrorszervezet által irányított Gázai-övezetből érkeztek. A Hamász viszont cáfolta, hogy köze lenne a támadásokhoz.

A terroristák több osztagban támadtak, gyors egymásutánban. Egy autóbuszt, egy személygépkocsit és egy katonai járőrt rohantak meg. A támadásokban hét izraeli vesztette életét, valamint szintén heten a támadók közül, miután az izraeli biztonsági erők a támadók nyomukba eredtek, és tűzharcot vívtak velük.

Az izraeli védelmi miniszter azt is felvetette, hogy a támadások Egyiptom befolyásának csökkenését jelzik a Sínai-félszigeten, és ezért élénkülhetett meg ott a terrorista csoportok tevékenysége. Erre reagálva Abdel Vahab Mabruk tartományi kormányzó elmondta, hogy a merénylők nem a Sínai-félszigetről mentek át Izraelbe.

A múlt héten több ezer egyiptomi katona vonult be a térségbe, hogy felvegye a harcot az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet által inspirált fegyveresekkel, akiknek a számláját gázvezetékek felrobbantása és rendőrőrsök elleni támadások terhelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik