Nagyvilág

A líbiai kormány állítólag tárgyalt a felkelőkkel

A líbiai felkelők küldötteivel tárgyaltak Momammer Kadhafi líbiai vezető kormányának képviselői.

Erről a Reuters számolt be egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A hírügynökség értesülései szerint a tárgyalást zárt ajtók mögött folytatták le a líbiai határhoz közeli Dzserba szigetén, egy hotelben. A Reuters egyik tudósítója be akart menni a szóban forgó szállodába, de a biztonsági őrök nem engedték be, mondván, hogy zárt körű rendezvény van odabent.

A kormány szóvivője azonban tagadta ezt, mint mondta, az ilyen híresztelés csak a Tripoli elleni médiaháború része lehet, és kijelentette, hogy semmiféle tárgyalás nem folyik Kadhafi hatalomból való távozásáról. A felkelők egyelőre nem voltak hajlandók nyilatkozni az ügyben.

Kadhafi egy hétfő hajnalban sugárzott beszédében arra bíztatta a líbiai népet, hogy “készüljön föl a harcra, és szabadítsa fel Líbiát a NATO és az árulók uralma alól”. A beszédet telefonvonalon keresztül vették fel, és az állami televízió játszotta le. Műszaki minősége gyenge volt, többször érthetetlen.

A felkelők vasárnap pozíciókat foglaltak el a Tripolitól mindössze ötven kilométerre nyugatra fekvő Závija városban, és azt állították, hogy küszöbön áll a főváros, Tripoli bekerítése. A településen található a Kadhafi-rendszer utolsó működő olajfinomítója, és fontos utánpótlási útvonalnak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik