Nagyvilág

Kivégeznék Mubarakot az egyiptomiak

Az egyiptomiak többsége diktátornak, elnyomónak tartja a volt elnököt, akit zokszó nélkül küldenének halálba - derült kiegy közvéleménykutatásból.

Az egyiptomiak többsége azt akarja, hogy ítéljék halálra Hoszni Mubarak volt elnököt az ellene folyó perben.

Egy brit közvélemény-kutató intézet internetes felmérése szerint az egyiptomiak 67 százaléka akarja azt, hogy a bíróság ítélje halálra az idős politikust, és csupán 22 százalékuk tartaná túl keménynek ezt a büntetést. A fiatalok, a 18-24 évesek körében a legnagyobb az ellenszenv Mubarak iránt. E korosztály képviselőinek 77 százaléka óhajtja a 83 éves beteg politikus kivégzését.

A megkérdezettek 48 százaléka “diktátornak” nevezte Mubarakot, 46 százalékuk mondta róla, hogy korrupt, és 40 százalékuk tartja őt a Nyugat szövetségesének. A megkérdezettek 61 százaléka úgy gondolja, betegnek tetteti megát, hogy kivívja a nép rokonszenvét.

Mubarak 2011. február 11-én a tüntető tömeget nyomásának engedve kényszerült arra, hogy 30 év után távozzon a hatalomból. Az ellene folyó bírósági eljárás augusztus 3-án kezdődött Kairóban. Azzal vádolják, hogy parancsot adott a tüntetők elleni fegyverhasználatra, és bérgyilkosságokat rendelt. Emellett korrupcióval is vádolják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik