Nagyvilág

Alkotmányellenes Obama egészségbiztosítási reformja

Alkotmányellenesnek ítélték a Barack Obama amerikai elnök által elfogadtatott egészségbiztosítási reform egyes intézkedéseit.

A döntést pénteken hozta meg egy szövetségi fellebbviteli bíróság Atlantában, 26 állam közös keresete alapján. A 2-1-es szavazati aránnyal elfogadott bírósági ítélet szerint a kongresszus túllépte hatáskörét azzal, hogy bírság kilátásba helyezése mellett egészségbiztosítás megvásárlására kötelezte az állampolgárokat. Az atlantai ítélet indoklása szerint “ez a gazdasági kötelezettség a kongresszus hatáskörének egy teljesen új és potenciálisan határtalan” kiterjesztését jelenti.

Ez ellentétben áll egy cincinnati szövetségi fellebbviteli bíróság júniusi döntésével, amely alkotmányosnak ítélte az egészségbiztosítás reformját. Az a bírói testület úgy érvelt, hogy az egészségbiztosítás különbözik a “kereskedelem” többi ágától és hogy az azt jóváhagyó törvényhozásnak a minimális biztosítás megkötéséről hozott határozata összhangban áll a vonatkozó szövetségi jogszabályokkal.

Az igazságügyi minisztérium álláspontja szerint az amerikaiaknak életük valamelyik szakaszában mindenképpen igénybe kell venniük az egészségügyi ellátást, így a biztosítás nem lehet választás kérdése. Az Obama-elnökség legjelentősebbnek tartott törvényének értelmében 2014-ig csaknem valamennyi amerikainak egészségbiztosítást kell kötnie, ellenkező esetben pénzbüntetés szabható ki.

Az atlantai döntés eddig a legnagyobb igazságszolgáltatási kudarc, amit az Obama-kormány a kérdésben elszenvedett. A konfliktust a legfelsőbb bíróságnak kell majd feloldania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik