Nagyvilág

New York polgármestere lenne Alec Baldwin, csak nem most

Az Oscar-díjra jelölt színésznek hosszú távú tervei vannak, de 2013-ban még nem kíván versenybe szállni a pozícióért.

Az 53 éves, köztudottan demokrata érzelmű Alec Baldwin neve akkor merült fel először a metropolisz polgármesterségével kapcsolatban, amikor júniusban lemondásra kényszerült az internetes szexbotrányba keveredett Anthony D. Weiner szövetségi képviselő, akit sokan a poszt várományosának tartottak – közölte szerdai számában a The New York Times..

Baldwin azonban a The New York Timesnak elmondta, hogy előbb be kívánja fejezni szereplését 30 Rock című sorozatban, amelyhez 2012 áprilisáig szerződés köti, majd ősztől kezdve politikatudományt és közigazgatást szeretne hallgatni. Mint mondta, két vezető egyetemmel is tárgyal arról, hogy melyiküknél iratkozzon be egy mesterkurzusra. Az aspiráns elsősorban a városvezetés gazdasági vonatkozásaiban szeretné elmélyíteni az ismereteit.

A “The Big Apple” (nagy alma) – ezen a néven emlegetik az amerikaiak New Yorkot – polgármesterségére kacsintgató filmsztár élete nem mentes a botrányoktól. A rajongók ma is emlékeznek a Kim Basingertől való keserves elválásának heves veszekedéseire, különösen arra a kiszivárogtatott hangüzentre, amelyben “disznónak” nevezte az akkor 11 éves lányát, Irelandet.

Alec Baldwin bízik benne, hogy az emberek megbocsátották már neki az egykori ballépéseit, ugyanakkor kijelentette: tisztában van vele, hogy a politikába való belépési kísérlete egy “fenékberúgással” végződhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik