Szíriában továbbra is gond nélkül tizedeli saját népét a rezsim és annak hűséges hadserege, immár lassan fél éve. Az ország számtalan különböző pontján zajló felkeléseket egymás után fojtja vérbe a szír hadsereg és a rendőrség különítményei. Szíriáról a közel-keleti forrongások kezdete óta állítják, hogy a kőszikla az áradásban. Most azonban a líbiai helyzethez hasonló arab-nyugati egyetértés kezd kialakulni a kérdésben. Egy napon belül követeli az erőszak beszüntetését az ENSZ-főtitkár Ban Ki-Mún és a szaúdi király. Kuvait visszahívta damaszkuszi nagykövetét, az Arab Liga pedig már június közepén elítélte a szír rezsim erőszakos fellépését saját polgáraival szemben.
Lassú víz partot most
A jobb híján „arab tavasznak” keresztelt átalakulási folyamat a Közel-Keleten 2010 decemberében kezdődött egy tunéziai fiatal öngyilkosságával, aki felgyújtotta magát, miután elkobozták kis szekerét és vele az árukat, amikkel a piacon házalt. Szíriában hasonlóképpen bontakozott ki az ellenállás a rendszerrel szemben, amikor a tunéziai esetet másolva a szíriai Al-Haszakában felgyújtotta magát egy szír fiatal a kormány elnyomó politikájára hivatkozva.
Szíriában eleinte úgy tűnt, a tüntetők csak átfogó reformokat szeretnének elérni és eszük ágában sincs leváltani Basr al-Asszad szír elnököt. Idén február 3-án, amikor Mubarak elnök Egyiptoma már a szakadék legszélén táncolt, hogy aztán egy héttel később végleg elsöpörje a Tahrír tér dühödt tömege, Szíriában megrendezték a harag napját. Mint minden rendes felkelés a muzulmán országokban, ez is a pénteki ima idejére esett és az egyiptomi eseményekhez hasonlóan már ehhez is a Nyugat új ópiuma, az internet – azon belül is a közösségi oldalak használata – volt a katalizátor. Nem sokkal később, márciusban végleg elszakadt a cérna a tömeges bebörtönzések és erőszakkal levert tüntetések miatt, és csak újabb kőkemény razziákkal, letartóztatásokkal és hatósági brutalitással tudták megakadályozni, hogy Szíria legyen a következő dominó a Közel-Keleten.
Tömegekre légvédelmi ágyúkkal
Augusztus 8-án azonban ott tartunk, hogy Líbiához hasonlóan már nem rendőrségi razziák folynak, hanem a hadsereg egész egyszerűen megszállja, sőt gyakran nehéztüzérséggel lövi azokat a városokat, ahol nagyobb felkelő gócok alakultak ki. Mindegy, hogy tüntetést, vagy civil lakóházat, talál telibe a tüzérségi lövedék, a félelem előbb-utóbb meghátrálásra készteti a tömeghisztériát – véli a szír katonai vezetés. Itt ráadásul nem is külföldi zsoldosok rontanak rá a szír civilekre, hanem saját katonaságuk lövi őket halomra. Egy augusztus 3-i adat szerint március óta 1634 polgári áldozata volt az összetűzéseknek és a bosszúhadjáratoknak. Hozzá kell tenni, hogy nagyjából és 350 és 500 közé tehető a biztonsági szolgálatok saját halottjainak a száma is.
Bassár el-Aszad szíriai elnök a parlementben (fotó: Juszef Badavi / EPA)
Az viszont biztos, hogy augusztus 8-án még mindig Asszad Szíria elnöke. Ez nem annyira meglepő, hiszen az elemzők az egyiptomi zavargások idején készített előrejelzéseikben egy valamire tettek volna fel nagyobb összeget: bárki is hullik ki következőnek, a kiváló titkosrendőrséggel működő szigorú szír autokrácia a helyén marad. Illetve arra is megesküdtek, hogy hasonló okokból marad a helyén Kadhafi ezredes is Líbiában. Bár eddig még sem az eskü sem a pénz nem veszett el, azért izzadhatnak rendesen, akik rájuk tettek. Líbiában már a Kadhafi család sarjai közül is szedik áldozataikat a szövetséges erők hónapok óta tartó bombatámadásai. A világ terrorhálózatának egykori főszponzora pedig földalatti bunkereiben sakkozik arra tévedő orosz ex-politikusokkal, hogy rajtuk keresztül üzenje meg a nagyvilágnak, nem megy ő sehová, vagy meghal, vagy visszaszerzi kezébe az irányítást egész Líbia felett (beleértve annak légterét is).
Kinek a szemét szúrja?
Az, hogy Kadhafi még mindig a helyén van, többek között az Arab Liga támogatását is élvező, uniós vezetéssel működő szövetséges erők kudarca. Az viszont, hogy Szíriában nemhogy bunkerekben bujkálnia, de még aggódnia sem kell Asszadnak, többek között az arab országok lassú reakciójának köszönhető. Félév és több mint ezer halott kellett ahhoz, hogy augusztus 8-án a szaúdi király reformok meghozatalára (!) szólítsa fel szír kollégáját és jogtalannak nevezze a szír civilek lemészárlását. Az ENSZ BT is csupán egy héttel korábban jutott el odáig, hogy az erőszakos cselekmények beszüntetésére szólítsa fel Asszadot, holott az Európai Unió már április óta keményen lobbizott egy ilyen határozatért, melyet Oroszország, Kína és a nem állandó tag Libanon is megtorpedózott, többek között a Líbia elleni légicsapások ellen is tiltakozva.
Asszadnak továbbra sem kell rövidtávon nemzetközi intervencióval számolnia, hisz a már azelőtt is viszonylagos elszigeteltségben tengődő Líbiával ellentétben Szíria a Közel-Keleti hegemóniáért versengő középhatalmak egyike. Törökországgal, Szaúd-Arábiával, de akár még Iránnal is közel egyenjogú szereplő. Egy ilyen egyensúlyt nem lehet csakúgy kilökni a mérlegből, mert akkor aztán tényleg borul a dominó és a régió országai csupán védelmi refelxióból is egymásnak eshetnek. A szír elnök tehát vagy szót fogad szaúdi kollégájának, és komoly reformokat indít útjára (ahogyan például a többpártrendszert engedélyezte az elmúlt héten) vagy tovább háborúzik saját népe ellen és halad abba a zsákutcába, amelybe már többen betévedtek előtte, de amelyből kijönni még senki nem láttunk.
