Nagyvilág

Sokkoló vallomás: nem tartja magát bűnösnek az oslói mészáros

A kettős merénylet elkövetésével gyanúsított férfi azt állítja, hogy egyedül cselekedett.

Vasárnap tartott sajtóértekezletén a rendőrfőnök megerősítette: Anders Behring Breivik a kihallgatásokon beismerte, hogy ő robbantott pénteken Oslóban, majd ő rendezett vérfürdőt Utoya szigetén, a kormányzó párt ifjúsági szervezetének táborában. Bár állítja, hogy egyedül követte el mindezt, a rendőrség – egyes szemtanúk vallomása nyomán – még mindig vizsgálódik annak tisztázására, hogy egy vagy több lövöldöző végzett-e a fiatalokkal.

A gyanúsított ügyvédje közölte, hogy védence a norvég társadalom ellen akart támadást intézni, mert szerinte gyökeres változtatásokra van szükség. “A társadalomra, struktúráira és irányítási rendszerére akart csapást mérni. Véleménye szerint ez csak forradalom segítségével lehetséges” – mondta az ügyvéd.

A 32 éves, “tősgyökeres” norvég Anders Behring Breiviket terrorizmussal vádolták meg, hétfőn hivatalosan is vád alá helyezik.

A rendőrség vasárnap közölt adatai szerint 92 ember életét követelte a kettős merénylet. Kilencvenheten sebesültek meg, közülük hatvanheten az utoyai lövöldözésben, harmincan pedig az oslói robbantásban. Több eltűnt után még kutatnak Utoyán.

Az oslói katedrálisban vasárnap tartott szertartáson a gyászoló hozzátartozók mellett részt vett V. Harald király és felesége, Szonja királyné, valamint Jens Stoltenberg miniszterelnök is. A zsúfolásig megtelt székesegyháznál gyertyák és virágok borították el a teret, s aki nem jutott be a misére, az eső dacára kint várakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik