Belföld

Ombudsman vizsgálja, miért akadályozták a Kína-ellenes tüntetést

Szabó Máté kíváncsi, miért nem engedték demonstrálni a tibetieket, illetve, hogy miért szombaton, a kínai elnök látogatásakor rendelték be őket adatellenőrzésre.

A közlemény szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a sajtóból értesült, hogy szombaton, Ven Csia-pao kínai kormányfő budapesti látogatása idején, illetve azt megelőzően a rendőrség több helyszínen fellépett a tibeti zászlókkal véleményt nyilvánítókkal szemben; ugyanerre a napra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) adategyeztetésre berendelt Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetieket.

Az ombudsman szerint a rendelkezésre álló információk alapján nem zárható ki a gyülekezési joggal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, valamint a panasz előterjesztéséhez való joggal összefüggő visszásság. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ezért hivatalból, soron kívüli vizsgálatot indított. Az országos rendőr-főkapitánytól és BAH vezetőjétől tájékoztatást, valamint az iratok és videofelvételek megküldését kérte.

A Tibetet Segítő Társaság szombati közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken a késő esti órákban a BAH munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába. Emellett a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein a rendőrök megakadályozták a “demokratikus országokban jogszerű” tiltakozási módokat, több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozva, hogy kifejezzék véleményüket – írták. A társaság jogi intézkedéseket is kilátásba helyezett az álláspontjuk szerint “durva jogsértések” miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik