Nagyvilág

Illegális szeszfőzde robbant Angliában – öt halott

A hatalmas robbanásban öt embert halt az angliai kisvárosban. A rendőrség gyanúja szerint illegális szeszfőzde okozta a tragédiát.

Az angliai Boston ipari negyedében szerda este, helyi idő szerint fél nyolckor történt robbanás – jelentette a brit sajtó. A teljesen kiégett kis épületbe csak az ajtó átvágásával tudtak bejutni a tűzoltók, mert a robbanáskor keletkezett hatalmas hő megolvasztotta az ajtókat – írta a Guardian.

Az épületben öt halottat, és egy súlyos égési sérüléseket szenvedett férfit találtak. A teste 75 százalékán megégett férfit kórházba szállították, és meg kellett műteni – közölte a BBC. Életben maradt, de pontos állapotáról nem érkeztek információk.

A halottakat csütörtök délutánra sem tudták azonosítani – közölte a Boston Standard című helyi lap. Helyiek úgy tudják, hogy az áldozatok migráns dolgozók lehettek, de ez hivatalosan még nem lett megerősítve. A Guardiannek egy közelben lakó 42 éves férfi elmondta: azt beszélték a környéken, hogy a kis épületet lengyelek használták, akik saját vodkájukat főzték a helyiségben. A férfi hozzátette: ezt mostanában több problémát is okozott a városban.

A rendőrség csütörtök délután jelentette be, hogy olyan vegyi anyagokat találtak a kiégett épületben, ami arra utal, hogy ott egy illegális szeszfőzde üzemelt. A tűz keletkezésének pontos okát még vizsgálják.

Boston városában egy márciusban végrehajtott széleskörű ellenőrzés alatt hat nemzetközi boltban foglaltak le hamis vodkákat – írta a Guardian. A folyadékokon végzett vizsgálatok kiderítették, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan anyagokat tartalmaztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik