Nagyvilág

Brüsszelből és Genfből sem repülhettek a palesztinbarát aktivisták

Újabb palesztinbarát aktivistának tiltották meg európai repülőtereken, hogy Izraelbe tartó gépekre szálljanak fel.

A visszatartott emberek Tel Avivba akartak utazni, hogy részt vegyenek a Gáza övezet izraeli blokádja elleni tiltakozó megmozduláson. Azért nem engedték fel őket az Izraelbe tartó gépekre, mert rajta voltak azon a listán, amelyet Izrael állított össze a zsidó államban nemkívánatos személyekről.

A genfi nemzetközi repülőtéren nagyjából ötven embert nem engedtek felszállni az Easyjet légitársaság tel-avivi járatára. Az aktivisták, miután megtudták, hogy nincsenek rajta az utaslistán, megpróbáltak átjutni a biztonsági kapukon, és a biztonsági szolgálatnak közbe kellett lépnie. Az eset miatt szinte az összes reggeli járat több mint fél órás késéssel tudott csak elindulni.

Az aktivisták – akik hírek szerint francia állampolgárok – elmondták: az Easyjet visszatéríti a repülőjegy árát, de ők azt szeretnék, ha írásbeli indoklást kapnának arról, miért nem engedték őket fel a fedélzetre.

Közben a párizsi Roissy repülőtéren a Lufthansa német légitársaság beszállókapuit foglalta el nagyjából ötven palesztinbarát aktivista, miután nem engedték fel őket a gépre. Az aktivisták Tel-Avivba utaztak volna Frankfurt érintésével.

Péntek reggel Brüsszelben is hasonló eset történt, három francia állampolgár nem szállhatott föl a Swiss svájci légitársaság Zürichen keresztül Tel-Avivba tartó repülőgépére. Közölték velük, hogy törölték őket az utaslistáról. Egy nappal korábban a Malév Budapestre tartó járatára kilenc aktivistát nem engedtek fel a párizsi repülőtéren.

Izrael egy 342 nevet tartalmazó listát juttatott el légitársaságoknak. A listán szereplők “nemkívánatos személyek” a zsidó államban, és mindenképpen visszafordítják őket, ha megpróbálnak belépni Izraelbe – közölte az izraeli bevándorlási hivatal szóvivője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik