Nagyvilág

Egy újabb Gázába készülő segélyhajó ment tönkre

A tervek szerint tucatnyi hajó indul útnak rövidesen, a fedélzetén csaknem ötszáz, különböző állampolgárságú önkéntessel.

Egy újabb segélyhajó megrongálásával vádolták meg csütörtökön Izraelt a Gázába segélyt szállítani szándékozó, egyelőre a görögországi Pireuszban várakozó aktivisták. A tervek szerint tucatnyi segélyhajó indul útnak rövidesen, a fedélzetén csaknem ötszáz, különböző állampolgárságú önkéntessel a mediterrán térség, mindenekelőtt Görögország kikötőiből.

Eközben ismét tervezett úti céljuk megváltoztatását tanácsolta az izraeli külügyminiszter a Gázai övezetbe készülő nemzetközi segélyflottilla szervezőinek csütörtökön az osztrák fővárosban.

Két napja a Pireuszban készülődők már megvádolták Izraelt azzal, hogy tönkretett egy svéd hajót. A második jármű, amelynek a motorját érte kár, Írországból érkezett. Huvaida Arraf aktivista szerint a hibát a motor beindításakor vették észre. Ha a tengeren, út közben történik a baj, a hajóba víz kerül, ami végzetes következményekkel járhatott volna – fogalmazott Arraf.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik