Nagyvilág

Az IMF erkölcsösséget vár az új vezetőtől

A legmagasabb erkölcsi normák betartását, és a szervezethez való hűséget várja Christine Lagarde-tól a Nemzetközi Valutaalap.

A volt francia pénzügyminiszter öt évre szóló kinevezése kedden lépett életbe. Christine Lagarde a szintén francia Dominique Strauss-Kahnt váltja az IMF vezérigazgatói posztján. Elődjének azután kellett idő előtt lemondania, hogy nemi erőszak kísérlete miatt letartóztatták, és vádat emeltek ellene az Egyesült Államokban.

A kinevezéssel kapcsolatban az IMF közölte, hogy az új vezérigazgatótól elvárják „a legnagyobb, az integritás értékével konzisztens erkölcsi szabályok” betartását, a függetlenséget és diszkréciót, valamint azt, hogy a helytelen viselkedés látszata se merüljön fel. Lagarde-nak az IMF alkalmazottainak előírt etikai képzésén is részt kell vennie.

A volt francia pénzügyminiszternek valamennyi társadalmi és üzleti állásától meg kell válnia és bármilyen új pozíció betöltése az IMF Igazgatótanácsának hozzájárulásához kötött. Christine Lagarde évente 467 940 dolláros (85,5 millió forint) nettó fizetést kap, valamint 83 760 dolláros (15,3 millió forint) költséghozzájárulást. A szervezet ezen felül állja a vezérigazgató felmerülő költségeit, így az utazási- és szálláskiadásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik