Nagyvilág

A diákok negyede megbukott a lengyel érettségin

A megdöbbentő eredmény miatt a szejm oktatási, tudományos és ifjúsági bizottságának sürgős összehívását ketzdeményezték.

Mint a központi vizsgabizottság közölte, az idén a kötelező érettségi vizsgán részt vevő több mint 343 ezer lengyel diák közül több mint 84 ezren megbuktak a vizsgán. Ez csaknem egynegyede az összes érettségizőnek.

Slawomir Klosowski (PiS), a szejm oktatási bizottságának alelnöke hétfői sajtóértekezletén – a PAP keddi jelentése szerint – azt mondta, hogy az idei érettségi vizsgák eredményei “nagy aggodalomra adnak okot”. “Az érettségik történetében Lengyelországban először fordul elő, hogy a diákok egynegyede megbukott a vizsgán” – hangsúlyozta.

Az ellenzéki képviselő szerint a kudarcot nem lehet “egyszeri eseménynek” tekinteni, ez már tendencia. Felsorolta az elmúlt évek érettségi vizsgáinak eredményeit, amelyekből kitűnik, hogy a bukások aránya növekszik, a 2005. évi 13 százalékról 2011-re 24,5 százalékra. Szerinte mindez a tárca oktatáspolitikájának következménye, s egyebek között annak is, hogy csökkentették a követelményeket az iskolákban.

Közölte: a PiS-ben már az is felvetődött, hogy ne nyújtsanak-e be bizalmatlansági indítványt a közoktatási miniszter asszony ellen. Ilyen kéréssel fordultak hozzájuk júniusban a Szolidaritás szakszervezet aktivistái, de az ellenzéki párt vezető testületei még nem hoztak döntést ebben a kérdésben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik