2011. június elején több tucat Greenpeace-aktivista vett részt a Cairn Energy brit olajvállalat fúrótornya elleni akcióban a Grönland és Kanada közti tengeren. A Cairn próbafúrásokat végez a Davis-szorosban, a megújuló energia elterjedéséért harcba szálló zöld szervezet viszont úgy véli, az olajkitermelés veszélybe sodorhatja az északi sarkvidék élővilágát. Szerintük a Cairn nem elég tőkeerős ahhoz, hogy egy olajkatasztrófa esetén megakadályozza a természet maradandó károsodását. A Greenpeace a vészhelyzeti terveket kérte a brit olajvállalattól és a grönlandi hatóságoktól, de 17 dokumentumból csak kettőbe nézhettek bele. A zöldek akciója ezután kezdődött, a részletekről a résztvevő magyar aktivistát, Major Dávidot kérdeztük.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Greenpeace-szel?
Önkéntes munkát kerestem – ez külföldön nem olyan meglepő, mint itthon, ott szerves része az életnek mind az önkénteskedés, mind az adományozás – , és elmentem a helyi irodába egy nyílt napra. Egyből jelentkezem is, hiszen úgy éreztem, ez az a keret, amelyben ki tudom használni, vagy jó irányba tudom terelni a saját energiáimat, hiszen amit a szervezet képvisel, teljesen egybeesik a saját értékrendemmel. A mostani grönlandi előtt már többször vettem részt Greenpeace-megmozdulásokban.
Hogy kezdődik egy ilyen akció? Mennyi időd van felkészülni?
Ez a mostani számomra úgy kezdődött, hogy jött egy telefonhívás, hogy ráérek-e elmenni két-három hétre egy hajóra. Mivel diákéletet élek és csak hétvégi munkám volt, másnap igent mondtam és kérdeztem, mik a részletek. Csak annyit tudtam meg, mikor menjek a reptérre. Amszterdamba tíz nap múlva repültem, mivel a Greenpeace összes hajója oda van bejegyezve. Onnan az Arctic Sunrise nevű hajón május 11-én indultunk el, de a fúrótorony pontos helyzetét nem tudtuk pontosan, így az első két hét azzal telt el, hogy azt kerestük. Ezalatt matrózéletet éltünk, a hajón szokásos dolgokat végeztük, megszűnt a külvilág, hiszen a hajó is olyan, mint egy nagy börtön, ahol először egy kis ValóVilág-érzése van az embernek, ráadásul nekem ez volt az első utam. Meg kellett szokni, hogy 30 emberrel össze vagyok zárva, és nem úgy van, mint az iskolában, hogy ha valakivel összeveszel, elkerülöd és nem beszélsz vele: a hajón máris újra szembejön, és együtt kell dolgoznotok.
És amikor megtaláltátok a fúrótornyot?
Az étkezőben a táblán aznap egy óriási BINGO felirat volt a dátummal. Odáig egy kutató expedíción voltunk, amely így lezárult. Addigra már volt, aki szenvedett a két hét semmittevéstől, mert nem mindenki akart a hajómunkákban részt venni, voltak, akik inkább filmnézéssel múlatták az időt.
Közösen találtátok ki, mit tesztek majd pontosan? Vagy van, aki ilyenkor irányít?
Az akciók ötlete, sőt minden kampány ötlete az irodában születik meg. A mi esetünkben ez úgy nézett ki, hogy mindkét hajón, az Arctic Sunrise-on és az Esperanzán – mivel az akcióban két Greenpeace-hajó is részt vett – volt egy-egy koordinátor, az ő feladatuk és felelősségük volt megtervezni egy sikeres akciót. De volt ötletelés, amikor többen azt javasolták, fotózzunk le egy jégtáblát a torony mellett rajta egy Greenpeace-transzparenssel vagy egy jegesmedvével. Mások – köztük én is – a konfrontatív irányt támogattuk: azt, hogy mit lehetne tenni a torony ellen a fúrások késleltetése érdekében.
Hogyan zajlott maga az akció?
Három lépésben. Először az Esperanzáról felhúztak egy túlélő kapszulát két aktivistával. A kapszula saját áramellátással, kis szélmalommal, kis napelemmel működött, két társunk onnan folyamatosan blogolt, telefonált, az olajcéget hívták…
Hiszen a vészhelyzeti terveket akartátok megszerezni…
Igen, az Oil Spill Response Plan-t. Magyarul az olajkatasztrófa esetére kidolgozott vészhelyzeti tervet. A két aktivistát négy nap után távolították el. Június 4-én volt a következő akció, ebben vettem részt én is. Ekkor tizennyolcan másztunk fel a toronyra gumicsónakokból, és négyen a fúrótorony két daruját is elfoglaltuk és bezárkóztunk oda. Azt tudni kell, hogy a Greenpeace-aktivistáknak a szabad akarata az utolsó pillanatig megmarad egy akcióban, még a gumicsónakban is meggondolhatta volna magát bárki. Ha valaki azt mondja, ő inkább mégse venne részt, annak nincs semmi következménye, nincs kirekesztés.
Hogy fogadtak benneteket a torony dolgozói?
Mondtuk, hogy a Greenpeace-től jöttünk békés szándékkal, ne érezzék magukat megfélemlítve. Kérdeztük, hol található a vészhelyzeti terv, kaphatnánk-e belőle egy példányt. Ők már felkészültek belőlünk, hiszen a két kapszulás aktivistával jó barátságban voltak, adtak nekik kávét és kaját, tehát amire mi jöttünk, addigra a torony dolgozóit már ellátták információkkal. Aztán mi már épp elhagytuk a börtönt, amikor Kumi Naidoo, a Greenpeace nemzetközi elnöke egy norvég aktivista társaságában maga is meglátogatta a fúrótornyot egy 50 ezer aláírást tartalmazó petícióval. Őt azonnal letartóztatták. FOLYTATÁS.
