Hamarosan felszólítják a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapítványát, hogy ne engedélyezze a Hit Gyülekezet számára a nagyváradi Ady-központ használatát istentiszteletek tartására – írja a Magyar Nemzet kedden. A lap Fodor Józsefnek, a nagyváradi római katolikus egyházmegye vikáriusának nyilatkozatát idézi, amit a Krónika című lapnak adott.
Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke úgy nyilatkozott – olvasható a lapban -, hogy nem tartja jónak a tudomása szerint önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadását a történelmi egyházak ellen.