Nagyvilág

Semjén: kerüljön UNESCO-listára a Házsongárdi temető

A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön -mondta Semjén Zsolt.

A parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megőrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosit lehetőséget az egyezmény – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött.

Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik