Nagyvilág

Elmeorvosi kezelésen a szexbotrányba keveredett képviselő

Anthony Weiner demokrata képviselő a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során több nőnek küldött szeméremsértő üzeneteket.

Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten – írta vasárnapi számában a The New York Times.

Miközben Weiner egy meg nem nevezett pszichiátriai intézményben diagnosztizáltatja magát annak megállapítására, hogy pontosan milyen kezelésben is részesítsék, a demokrata párt kongresszusi vezetése egyre erősebb nyomást gyakorol rá, hogy mondjon le. A 46 éves képviselő távozását követelő hangok különösen azután erősödtek fel, hogy pénteken kiderült: egy 17 éves diáklánnyal is bizalmas levelezést kezdeményezett.

Anthony Weiner kabinetje szerint csak ártatlan üzenetváltás történt a delaware-i középiskolai tanuló és a képviselő között. Weinert más párttársai mellett Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője, valamint New York-i képviselőtársa, Steve Israel, a demokraták kongresszusi kampánybizottságának elnöke is lemondásra szólította fel.

Médiajelentések szerint Weiner ezt több okra hivatkozva is visszautasította. Mint mondta, addig nem hozhat ilyen döntést, amíg a felesége, Huma Abedin, Hillary Clinton külügyminiszter személyi asszisztense a főnökével együtt hivatalos afrikai körutazáson tartózkodik. A 34 éves asszony egyébként állapotos.

Médiaértesülések szerint a képviselő azért is ragaszkodik az állásához, mert az évi 156.117 dolláros fizetése (ez havi 2,4 millió forintos jövedelmet jelent) nélkül képtelen lenne fizetni a hiteleit.

A képviselő New Yorki-i választókörzetében a megkérdezettek 56 százaléka nem kívánja lemondatni Weinert. A politikust a botrány kirobbanása előtt a metropolisz polgármesteri posztja első számú várományosának tekintették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik