Nagyvilág

Veszélyes hulladékban fulladozik Oroszország

Medvegyev szerint 30, a tudósok szerint 80 milliárd tonna szennyező anyag van a világ legnagyobb országának területén.

Az Oroszországban felhalmozott veszélyes hulladékok mintegy 30 milliárd tonnát tesznek ki – mondta Dmitrij Medvegyev egy Dzerzsinszkben csütörtökön tartott környezetvédelmi tanácskozáson, de Nyikolaj Laverov, az orosz Tudományos Akadémia elnökhelyettese nyomban leszögezte: a mennyiség legalább 80 milliárd tonna.

Laverov hozzátette: a mennyiséget a világűrből végzett mérések alapján számították ki, és a legnagyobb baj az, hogy nem tudni, ezen belül hol milyen hulladékokat tárolnak.

Az elnök leszögezte, hogy a hulladék súlyos és bonyolult probléma, és hogy a megsemmisítéséhez megfelelő finanszírozás szükséges. Úgy vélte, ez lehet közös állami és magánbefektetés is, de feltétlenül jogszabályban kell rögzíteni az állam feladatait a probléma megoldásában.

Medvegyev élesen bírálta a környezetvédelem oroszországi helyzetét, és úgy vélte, ebben szerepe van évtizedes problémáknak, a kilencvenes évek válságának, és az elmúlt tíz év pénzhiányának, nem utolsó sorban pedig a természet kincseihez való nem megfelelő viszonynak.

Medvegyev prioritást követelt a környezetvédelem számára mind az állam, mind a gazdasági szereplők részéről.

Megbízta a kormányt, hogy egy hónapon belül fejezze be és terjessze be az állami dumába az ezzel kapcsolatban kidolgozás alatt álló három törvényt, a dumát pedig felszólította: biztosítson elsőbbséget ezeknek a jogszabályoknak. Jurij Trutnyev illetékes miniszter elmondta, hogy a három törvény közül kettő a dumában már túl van az első olvasaton, a harmadik beterjesztéséhez azonban még idő szükséges.

Az elnök elégedetlenségének adott hangot, hogy az ökológiával összefüggő, egy éve kiadott utasításait nem teljesítik megfelelően, ezért a kormányt bírálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik