Jacek Pawlicki, Az Unió lengyel kezekben című, a Gazeta Wyborczában megjelent cikk szerzője az ismert lengyel mondást idézi (Lengyel, magyar két jó barát…), magyarul is, és megállapítja: a történelem tanúsága szerint a lengyeleket és magyarokat valóban évszázadok óta különleges viszony köti össze, és nem csupán a kard és a bor terén.
Ezen nem tudott változtatni a kádári propaganda sem, amely a 80-as években a lázadozó, munkakerülő lengyelek képét igyekezett a magyarokba sulykolni, és a rendszerváltást követő rivalizálás sem, hogy melyik ország zárja le előbb és jobban az EU-csatlakozási tárgyalásokat. A dolog a magyarok szempontjából rosszul végződött, mert az unió kihasználta a vetélkedést, és szalámitaktikát alkalmazva “tárgyalási szeletekre” vágta a közép-európaiakat. Magyarország magára maradt, és végül rosszabb csatlakozási feltételeket kapott, mint Lengyelország, amit Budapest ma már nyíltan elismer.
Az idő azonban nemcsak a sebeket gyógyítja be, hanem a viszályokat is elsimítja. Ma Európában nincs még egy olyan ország, ahol Lengyelország, s különösen a lengyelek olyan rokonszenvet élveznének, mint Magyarország – írja. A magyarok sok mindent irigyelnek a lengyelektől: az unióban elért sikereiket, nemzeti büszkeségüket, azt, hogy elkerülte őket a gazdasági és pénzügyi válság. A baloldaliak azért irigylik a lengyeleket, mert Tusk nem olyan, mint Orbán Viktor, aki szerintük diktátor. A jobboldaliak viszont a legutóbbi időkig azért csodálták a lengyeleket, hogy sikerült semlegesíteniük a posztkommunistákat.
Budapesti utazásáról írva a szerző megemlíti, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos rajzpályázatra 10 ezer magyar gyerek küldött be pályamunkát, és hogy a Nemzeti Múzeumban nagy és drága kiállítás nyílt a két ország ezeréves történelmi kapcsolatairól. Magyarországon népszerű a lengyel irodalom és kultúra, és egész régiók a lengyel turistákból élnek.
A lengyeleknek kezdeniük kellene valamit ezzel a rokonszenvvel, nem lenne szabad csalódást okozni a magyaroknak – folytatódik a cikk. Az egyik terület, ahol valamit lehetne ajánlani cserébe, az EU-ban folytatandó együttműködés lehetne. Az egymást követő magyar és lengyel elnökség prioritásai között vannak olyanok, amelyek egybeesnek: ilyen Horvátország EU-csatlakozása, amely a magyaroknak különösen fontos, vagy a keleti partnerség ügye. Tusk jól tette, hogy – a liberális körök nemtetszése ellenére is – a varsói szeptemberi csúcstalálkozó társházigazdájának kérte fel Orbán Viktort. A magyar kormányfő segíthet az uniós büdzsé, Schengen vagy a litvániai lengyel kisebbség problémáinak megoldásában is.
Nem kétséges, hogy a hagyományos lengyel-magyar barátságnak új, friss tartalmakra, nagyobb odaadásra van szüksége, nemcsak a politikusok, hanem a nem kormányzati szervezetek részéről is. Hogy a szeretet igazi legyen, jobban meg kell érteni egymást, és ezt nem lehet politikai síkon elrendelni – szögezi le.
Végül megállapítja: a lengyel kormány az utóbbi években mintha túlságosan hitt volna Lengyelország regionális nagyhatalmi státusában, és mintha csak a legnagyobbak véleményével törődött volna. A nagyokkal játszani kell, de hogy a játszmákban nyerni is lehessen, ahhoz szükség van az olyan kisebb országok, mint Magyarország, Lettország, Bulgária, vagy Szlovákia támogatására – zárja cikkét a szerző, előre – magyarul is – megköszönve Magyarországnak ezt a támogatást.
