Nagyvilág

Mladicot jövő hét elején vihetik Hágába

Belgrád jövő hét elején adhatja ki a háborús bűnöst a Nemzetközi Törvényszéknek.

Valószínűleg hétfőn vagy kedden adják ki Ratko Mladicot a szerb hatóságok a Nemzetközi Törvényszéknek (NT) – közölte vasárnap Mehmet Güney, a hágai székhelyű bíróság elnökhelyettese.

Az Anadolu hírügynökségnek nyilatkozva Güney azt mondta, hogy a srebrenicai népirtással és Szarajevó lövetésével vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok vélhetően hétfőn vagy kedden érkezik Hágába, és a nemzetközi joggal összhangban azonnal megjelenik a bíróság előtt.

Azután szállítják Hágába, hogy lezajlottak a kiadatással kapcsolatos orvosi, adminisztratív és pénzügyi eljárások. Güney szerint Mladic pere másfél-két évet vehet igénybe, attól függően, hogy mennyi időt vesz igénybe a szükséges dokumentumok és bizonyítékok beszerzése.

Boris Tadic szerb elnök szombaton a BBC-nek adott interjújában megerősítette: a csütörtökön elfogott Mladicot kiadják Hágának, annak ellenére, hogy az extábornok családja fellebbezett a pénteki döntés ellen.

Bruno Vekaric, a háborús bűnösök ügyében eljáró szerb különleges ügyész helyettese megerősítette, hogy a háromtagú bíróság várhatóan kedden dönt a fellebbezés ügyében. A The New York Times című amerikai napilap vasárnapi internetes kiadásában megjelent interjúban Vekaric azt mondja, hogy Mladic “viszonylag” jó egészségnek örvend, tisztában van azzal, mi zajlik körülötte, bőbeszédű, érzelmes, és kifakad, amikor a gyerekeiről beszél.

“Mindent ért, és mindenről beszél” – mondja Vekaric, akinek az a benyomása, hogy semmilyen akadálya nincsen a per lefolytatásának. Mladic rokonai azért túlozzák el egészségi problémáit, hogy késleltessék kiadatását.

“A védelem stratégiája az, hogy ő (Mladic) beteg. Ez nem igaz” – mondta Vekaric. Hozzátette, hogy a biztonsági erők titokban szállítják majd Mladicot Hágába, elkerülendő a demonstrációkat vagy az erőszakcselekményeket.

Öt évvel ezelőtt kapott szívinfarktusa után egy vajdasági kolostorban húzta meg magát Ratko Mladic – írta vasárnap egy szerbiai újság. A Blic című bulvárlap értesülése szerint a boszniai szerb hadsereg egykori tábornokát 2006 októberében a Nagybecskerek (Zrenjanin) mellett található Szent Melánia kolostorba szállították. Az apácák a külvilágtól elzárva, egy cellában helyezték el a beteg Mladicot, és gondoskodtak orvosi ellátásáról – írta a rendszerint jól értesült újság a kolostort felügyelő egyházmegye forrásaira hivatkozva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik