Nagyvilág

Átvilágíthatják az utasok testét az európai reptereken

Elfogadta az Európai Parlament illetékes bizottsága azt a jelentést, amely a polgári repülőtereken alkalmazandó egyes biztonsági intézkedésekre vonatkozik.

Korábban az EP elutasította a “lemeztelenítő” szkennerek használatát, mert szakértők szerint azok használata során az egészséggel, az adatvédelemmel és emberi jogokkal kapcsolatosan is felmerülhetnek komolyabb aggályok.

Most azonban a képviselők többségi szavazásával az EP-bizottság úgy ítélte meg, hogy bizonyos feltételek kikötése, például a személyi jogok szigorú védelmének biztosítása mellett a berendezések engedélyezhetők.

Egyhangúan elfogadta a bizottság Kósa Ádám (Fidesz) módosító indítványait is – erről maga a képviselő tájékoztatta az MTI-t -, amelyek révén a biztonsági szkennerek alkalmazása során különös tekintettel kell lenni a fogyatékossággal élő emberek speciális szükségleteire, az egyes biztonsági berendezések egészségükre gyakorolt hatásaira, valamint jogaik és emberi méltóságuk tiszteletben tartására.

A jelentésről – várhatóan a jövő hónapban – még plenáris ülésen is szavaz az EP. A szóban forgó jogszabálytervezeten jelenleg dolgozik az Európai Bizottság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik