Egy New York-i bíró csütörtökön engedélyezte, hogy egymillió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezzen a szexuális támadással vádolt Dominique Strauss-Kahn. Bővebben…
Nyolc líbiai hadihajót süllyesztett el a NATO az éjszakai légicsapások során három kikötőben – az észak-atlanti szövetség. A közlemény szerint a NATO légierejének összehangolt akcióival a hadihajókat Tripoli, Szirt és Al Khums kikötőjében küldték a hullámsírba. Bővebben…
Először került az első helyre egy közvélemény-kutatásban Ausztriában a populista, szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A válaszadók 29 százaléka mondta azt az OGM közvélemény-kutató intézet felmérésén, hogy az FPÖ-re adná a voksát, ha „most vasárnap” lennének a választások. Bővebben…
Állítólag életveszélyesen megfenyegették Daniel Lipsic szlovák belügyminisztert – vált ismertté pénteken Pozsonyban. A belügyminiszter védelmének megerősítéséről a legfőbb politikusokat és a diplomáciai képviseleteket őrző hivatal döntött. Bővebben…
Újabb szlovákiai város döntött úgy, hogy fallal választja el a helyi romatelepet és a szomszédos lakásokat. Az intézkedés célja, hogy megelőzzéki a konfliktusokat a romák és a többségi lakosság között. Bővebben…
