Nagyvilág

A romák elleni erőszak miatt kritizálják Magyarországot

A romák diszkriminációja, a kisebbségi csoport elleni szélsőjobboldali erőszak volt az egyik leggyakrabban hangoztatott aggodalom szerdán Genfben.

Mindez az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén hangzott el, ahol az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgálták.

Svájc képviselője elfogadhatatlannak nevezte a romák megfélemlítését és azokat az erőszakos cselekedeteket, amelyeket egy szélsőjobboldali milícia követetett el Gyöngyöspatán. Elismerte, hogy a magyar kormány már tett lépéseket ez ügyben, ennek ellenére azt javasolta, hogy Magyarország vizsgálja felül büntetőjogi szabályozását a nemzeti, vallási és etnikai kisebbségek védelme érdekében. Sürgette a kormányt: mihamarabb dolgozzon ki akciótervet a rasszista erőszak megakadályozására, hogy a sérülékeny csoportok, köztük kiemelten a romák békében, biztonságban és méltóságban élhessenek.

Franciaország küldötte is üdvözölte, hogy Magyarország lépéseket tett a roma kérdés kezelésére, de kijelentette, aggodalmat kelt, hogy romák a közelmúltban is szélsőséges félkatonai csoportok célpontjai voltak. Kifogásolta, hogy az új alaptörvény nem tiltja egyértelműen a halálbüntetést, valamint azt, hogy az alkotmány 15. cikke nem tesz említést a szexuális orientáció miatt elkövetett jogsértésekről.

Csehország sürgette, hogy a romák elleni erőszakos cselekményeket a hatóságok hatékonyan vizsgálják ki, és az elkövetőket állítsák bíróság elé.

AJÁNLOTT LINKEK:

Brüsszel nem oldja meg mások helyett a romakérdést (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik