Nagyvilág

Robbanások sorozata és tűzpárbaj Kandaharban

Tíz robbanás rázta meg az Afganisztán déli részén fekvő Kandahar várost, ahol ezzel egy időben fegyveres vettek össztűz alá több kormányzati épületet.

A tartomány önkormányzatának szóvivője szerint a helyi idő szerint délután egy óra körül kezdődött robbanások közül hatot öngyilkos merénylő okozott. Zalmaj Ajubi elmondta: a detonációkkal egy időben lőfegyverekkel és rakétavetőkkel felszerelt szélsőségesek rohamoztak meg kormányzati épületeket és egy az afganisztáni titkosszolgálat épülete mellett fekvő szállodát.

Mint hozzátette: két másik merénylő rendőrállásokat akart felrobbantani, ám a biztonsági szolgálat tagjai még azelőtt lelőtték őket, hogy működésbe hozhatták volna a robbanószerkezeteket. A szóvivő szerint a tűzpárbaj még mindig tart a város északi és keleti felében.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a robbanások és a lövések követeltek-e halálos áldozatot. A város központi kórházának szóvivője szerint az intézményükbe eddig összesen 14 sérültet szállítottak. Az összehangolt merényletek elkövetését a tálib felkelők vállalták. Szóvivőjük, Juszuf Ahmadi az AFP-nek nyilatkozva kijelentette: harcosaik “súlyos károkat okoztak az ellenségnek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik