Nagyvilág

Economist: Magyarországon a helyzet változatlan

A hétfőn elfogadott alaptörvény látlelet a magyar belpolitikai helyzetről - írja a The Economist.

Míg a legtöbb országban egy új alaptörvény megalkotásakor a politikusok felülemelkednek a mindennapi politikai csatározásokon, Magyarországon nem ez a helyzet – írja a The Economist Kelet-Európával foglalkozó blogjában.

A tekintélyes brit lap szerint az új alkotmány ahelyett, hogy egységet teremtett volna, a legrosszabbat hozta ki a magyar parlamenti pártokból. A lap Budapestről tudósító bloggere emlékeztet, hogy a Jobbik az új alaptörvény ellen szavazott, az MSZP és az LMP pedig „duzzogva” nem vettek részt a szavazáson.

A bejegyzés szerzője egyetért Szájer József Fideszes EP-képviselő véleményével, miszerint az ellenzéki pártok a kivonulással megtagadták annak a feladatnak az elvégzését, amivel a szavazók megbízták őket. A blogger ugyanakkor megjegyzi, hogy ezért a helyzetért részben a Fidesz a felelős, a kormánypárt ugyanis a hatalomra kerülése óta folyamatosan a háttérbe szorította az ellenzéket, különösen a szocialistákat.

A lap idézi a Velencei Bizottság állásfoglalását, amely elmarasztalta a magyar kormányt amiatt, hogy nem konzultált kellőképpen az ellenzékkel az alkotmányozási folyamat során, illetve hogy elsiettette az egész folyamatot. A bejegyzés szerint mindez azt jelzi, hogy az „új kezdet” helyett Magyarországon, legalábbis a parlamentben, a helyzet változatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik