Külföld

Nem halt meg a moszkvai metrórobbantó

admin
admin

2011. 04. 04. 12:04

Doku Umarov, az észak-kaukázusi terrorista szélsőségesek egyik vezéralakja a feltételezések ellenére valószínűleg nem veszítette életét a múlt kedden, egy terrorista bázis ellen intézett légitámadás során.

A szélsőségesek kavkazcentr.com című hírportálja hétfőn jelentette: a mudzsahidek parancsnoksága közölte, hogy Umarov él és egészséges, s a közelében sem volt a megtámadott bázisnak.

Junusz-Bek Jevkurov ingusföldi elnök hétfőn szintén úgy nyilatkozott, hogy Umarov vélhetően nincs az áldozatok között, de “végső bizonyosságot csak a génvizsgálatok adnak majd”. Egyetlen illetékes szerv sem jelentette be hivatalosan Umarov halálát, s a feltételezésekre az adott okot, hogy az áldozatok között volt több állandó kísérője.

A hivatalos közlés szerint március 28-án a légierő bombázott egy erdős területen lévő bázist, ahol öngyilkos merénylőket képeztek ki, s 17 szélsőséges életét vesztette. A bázishoz a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett, 37 emberéletet követelő merénylet tettesei utáni nyomozás vezetett el.

Umarov eredetileg a szeparatisták vezére volt, de gyakorlatilag nem maradtak olyanok a térségben, akik az Oroszországból való kiválást szorgalmaznák, mert az észak-kaukázusi köztársaságokat Moszkva tartja el, s a mozgalom helyét átvették az iszlám szélsőségesek. Doku Umarov a vezérüknek, néhány éve pedig az – időközben a legfelsőbb bíróság által betiltott – Kaukázusi Emirátus emírjének nyilvánította magát, s rendszeresen minden terrorakcióért vállalta a felelősséget.
Tényleges súlyát a mozgalomban nehéz pontosan megítélni, azt sem lehet tudni, hogy része volt-e az általa vállalt merényletekben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.