Nagyvilág

Több ezer halott keresésére indulnak Japánban

A japán hatóságok nekilátnak a több ezer eltűntté nyilvánított személy felkutatásának. Amerikai katonák segítik a munkájukat.

Az Amerikai Egyesült Államok 7 ezer fős katonai csapatot küld Japánba, ahol a kormány 18 ezer főt számláló kontingenst indít a 3 héttel ezelőtti, földrengés okozta cunami eddig elő nem került áldozatainak felkutatására.

A japán parti őrség és a tűzoltóság szintén részt vesz a 3 napos keresésében, melyben tucatnyi helikoptert és hajóval vetnek be a hatóságok – jelentette a Kyodo japán hírügynökség a Védelmi Minisztérium egyik forrására hivatkozva.

A március 11-i 9-es erősségű földrengést követő pusztító szökőárban a hivatalos adatok szerint 11578 ember veszítette életét és több mint 16 ezer személyt nyilvánítottak eltűntnek.

A természeti katasztrófa felbecsülhetetlen károkat okozott a szigetországban,különösen Mijagi és Fukusima prefektúrákban pusztított, melyek közvetlenül a rengés epicentrumának közelében helyezkedtek el.

A keresési akció a sérült, és ezáltal egyre növekvő radioaktív sugárzással bíró Fukusima 1-es erőmű 30 kilométeres hatósugarán kívül zajlik majd. Az erőmű környékén tízezerszer haladja meg az egészségügyi határértéket a talajvíz radioaktivitása – derült ki a csütörtöki mérésekből.

Eközben a japán kormányszóviv bejelentette: a sérül erőmű 20 kilométeres körzetében élő több százezer kitelepített lakos még jó ideg nem térhet vissza otthonába – tudta meg a CNN hírtelevízió. Edano Jukio ezzel kapcsolatban nem nevezett meg konkrét határidőt, de elmondása szerint több hónapról lehet beszélni.

AJÁNLOTT LINKEK:

Nukleáris télbe taszíthatja a japán katasztrófa a világgazdaságot (HVG.hu)

Bezárják Fukusimát (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik