Nagyvilág

Magyarországon is mérhető a radioaktív jód

A japán fukusimai atomerőmű balesetéből származó radioaktív jód rendkívül kis mértében ugyan, de kimutathatóvá vált Európában és Magyarországon is.

Ennek azonban sugárvédelmi, egészségügyi következménye egyáltalán nincsen – közölte Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

A szakember utalt arra, hogy az Országos Atomenergia Hivatal szerda délutáni közleménye szerint európai környezetellenőrző állomások köbméterenként 10 és 500 mikro-becquerel (mikroBq) koncentrációban mutattak ki radioaktív jód 131-es izotópot a levegőben. Ez az aktivitáskoncentráció csak a rendkívül érzékeny nukleáris méréstechnika segítségével mérhető.

Az igazgató elmondta: nem szokatlan, hogy a levegőben jód 131 izotópot mutatnak ki, mert a pajzsmirigyvizsgálatokhoz az orvosok ezt használják, és például a Központi Fizikai Kutatóintézet reaktorában állítanak elő jódot. Amikor kibontják a kapszulát, amelyben besugározták ezt az anyagot, bocsátanak ki jódot, amit a környékbeli detektorok érzékelnek is. Akkor egy-egy műszer jelzi a jód jelenlétét, most pedig nemcsak a magyarországi műszerek mutatták ezt ki, hanem például a szlovák, a francia és az osztrák detektorok is – tette hozzá.

Közlése szerint ez azt jelzi, nagyon homogenizált, messziről érkező jódról van szó, ebből lehet arra következtetni, hogy az Fukusimából származik. Aszódi Attila hozzáfűzte, hogy ez gyakorlatilag annak természettudományos bizonyítéka, amit a szakemberek többször is mondtak: lehet érzékeny műszerekkel kimutatható nyoma a japán erőművek balesetének Európában, de egészségre gyakorolt hatása nem.

Fukusimában komoly műszaki problémával szembesülnek a szakemberek, hosszú ideig tart a következmények felszámolása, de ezek Magyarországra nézve továbbra sem jelentenek veszélyt. Nem kell, sőt veszélyes jódtablettát szedni – közölte az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik