Nagyvilág

Jetikutató központot hoznának létre Szibériában

A jetik kutatására szakosodott tudományos intézet létrehozásának tervét jelentették be tisztviselők a nyugat-szibériai Kemerovó régióban. A tudományos körök ellenzik a lépést.

A szénbányászatáról ismert orosz régió vezetői szerint Oroszországban harminc kutató foglalkozik az közhiedelemben élő emberszabású lények tanulmányozásával, ők dolgozhatnának az intézetben – írja az AFP francia hírügynökség.

A tervezett intézet egyik támogatója, Igor Burtsev jetikutató úgy nyilatkozott, a tudományos központnak a kemerovói egyetem adna otthont, a tanintézet azonban határozottan cáfolta, hogy támogatnák a mitikus lényekkel kapcsolatos kutatásokat.

Idén a keleti orosz régióban rendezik meg a jetikutatók nemzetközi konferenciáját, a regionális kormány a találkozón bemutatott kutatási eredmények alapján dönt majd a tudományos központ felállításáról.

A közhiedelem szerint a jetik szőrös, majomszerű lények, melyek főleg a Himalájában élnek. Egyesek szerint azonban Szibéria ritkán lakott területein, így Kemerovóban is jelentős jeti populáció él. A régió a turizmus élénkítésére használja fel hírnevét, minden évben megrendezik a Jeti Napot, és idén jégszobrász versenyt is szerveznek “A jetik világa” címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik