Nagyvilág

Japán – Már 20 ezer halott és eltűnt

Kilenc nappal a Japánt sújtó földrengés és szökőár után több mint 20 ezerre emelkedett a halottak és az eltűntek száma.

A japán rendőrség vasárnap közzétett legfrissebb veszteségmérlege szerint legkevesebb 8133-an haltak meg a katasztrófában, és a hivatalosan eltűntként számon tartott személyek száma 12 272. A március 11-i elemi csapás ezzel a legnagyobb szerencsétlenségnek számít Japán második világháború utáni történelmében.

Arra számítanak, hogy a halottak és eltűntek száma tovább növekszik. A Kyodo japán hírügynökség vasárnap idézett egy helyi rendőrfőnököt Mijagi prefektúrából, aki szerint csak ebben az egy közigazgatási egységben 15 ezren veszítették életüket. A legsúlyosabban érintett területek közé tartozik Minamiszanriku, ahol a cunami óta 9500 lakos nem adott semmiféle életjelet.

Japán 47 prefektúrája közül összesen 12-t érintett közvetlenül a katasztrófa – jelentette vasárnap az Aszahi Simbun című japán lap ideiglenes veszteségmérlegében. A legtöbb halálos áldozat Mijagi prefektúrában volt, ezt követik Ivate és Fukusima prefektúrák. Különböző adatok szerint 360-400 ezerre tehető azok száma, akik szükségszállásokon húzták meg magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik